asztalitenisz

2019.10.16. 12:13

Ott van a legjobbak között a derecskei pingpongozó

Kóka Zoltán új vesével is teljes életet tud élni.

Fotó: Kiss Erzsébet

A szervátültetettek hazai és nemzetközi versenyein elért kiemelkedő sporteredményeiért Derecske Városáért Díjat kapott nemrégiben Kóka Zoltán. A sportoló hatévesen kezdett el focizni, jó eredménnyel. Később tizenöt éves korában, egy szokásos sportorvosi engedély megszerzésekor kiderült, hogy magas a vérnyomása. A belgyógyászati kivizsgálás 80 százalékos vesekárosodást állapított meg. Másfél évig járt dialízis-kezelésre, majd 2007. február 3-án új vesét kapott. A veseátültetés után 2009-ben kezdett el újra sportolni.

A transzplantált gyerekek érdekképviseletét, programjai­nak szervezését a budapesti székhelyű Tappancs Egyesület végzi, Feszt Tímea elnökletével – tájékoztatta a Naplót az ifjú sportember. – Első alkalommal Alsóőrsön vehettem részt egyhetes nyári táborban, ahol a testi-lelki traumák feldolgozásához kaptunk hathatós segítséget, de a sport is kiemelt szerepet kapott.

A foglalkozásokon felfigyeltek jó mozgáskészségemre, és ennek eredményeképpen meghívást kaptam a kaposvári edzőtáborba. A legjobban asztaliteniszben szerepeltem, és beválogattak a transzplantált sportolók válogatottjába.

Ettől kezdve Zoltán minden évben képviselhette hazánkat a szervátültetett sportolók világversenyein. Asztalhoz állhatott Írországban, Göteborgban, Krakkóban. Járt Dél-Afrikában, Argentínában, Európa–bajnokságokon minden alkalommal sikerült minimum páros aranyérmet nyernie.

Az ez évi XXII. Szervátültetettek Világjátékán Newcastle-ben egy harmadik helyet szerzett korcsoportjában (18–29).

KE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában