Szófiában elindult egy föld-levegő rakéta

„Nem a legjobb sör, de legalább hideg, ami annyira nem hátrány most” – pontosan tíz évvel ezelőtt magyar szótól volt hangos Szófia azon része, ahol a Levszki-stadion állt. A nem túl nagy számú, de annál elszántabb, fanatikus cívisvárosi csoport azért utazott el, hogy a DVSC történelmének addigi legfontosabb találkozóján buzdítsa Mészáros Norbiékat: 2009. augusztus 19-én Bajnokok Ligája-playoff odavágónak adott otthont a bolgár főváros.

Nem szerették a magyart

A Loki azt megelőzően már elbúcsúztatta a svéd Kalmart, egy krimibe illő visszavágó után, majd az észt Levadia Tallinnon is túljutott, azaz játszhatott a BL-csoportkörért. A sorsolást követően nem voltak felhőtlenül boldogok a piros-fehérek a ténytől, hogy a Levszki Szófiát sodorta útjukba a sors, mert tudták, nem lesz könnyű menet a várhatóan a hangulatát tekintve is forró idegenbeli meccs. De a rájátszásra még inkább megerősített keretet – például a korábbi lokistát, a jobbhátvéd Bodnár Lászlót is leigazolta az együttes – elnézve bíztunk benne Debrecenben, hogy jó eredményt ér el Herczeg András legénysége, melynek következtében nyitott marad a továbbjutás kérdése a budapesti visszavágóra.

A csapat szálláshelyéül szolgáló hotelben szinte tapintani lehetett előző nap is a feszültséget, hiszen a játékosok tudták, mi a tét, és azt is, hogy több százan kísérték el a DVSC-t Szófiába. Nem csak a város, az egész ország azt várta, hogy 14 év után újra lesz magyar résztvevője a BL csoportkörének.

Mindez persze a szófiai örömlányokat és futtatóikat nem érdekelte: több könnyűvérű hölgyet is beengedtek a szálloda portásai a hallba, hátha valaki nem bír a másnapi meccs miatt felgyülemlett izgalmával.

A bolgár lapok magabiztos Levszki-sikert vizionáltak, a helyi kollégák azt szinte biztosra vették, hogy a Loki nem tudja bevenni Georgi Petkov kapuját, de mi azért bíztunk a Rudolf-Coulibaly kettősben. Másnap kiderült, nem ők rombolják majd le a házigazdák önbizalmát.

„Bandi, mikor lesz az ebéd?” – volt akinek ez volt a központi kérdés a debreceni klub legjelentősebb meccsének napján, de Herczeg András vezetőedző nem osztotta ezt a vélemény, szemében pontosan tükröződött, hogy történelmet írhat csapatával.

23 ezer, halknak és barátságosnak nem mondható bolgár drukker várt a hajdúságiakra a Georgi Aszparuhov-stadionban, akik – nincs mit szépíteni rajta – egytől egyig gyűlölték a mieinket.

A sajtóhely előtt úgy álltak a bolgárok, hogy véletlenül sem lehetett kilátni a plexifal mögül, majd amikor udvariasan megkérték őket, hogy üljenek le, nemzetközi kézjellel adták tudtunkra, magasról tesznek arra, ki mit lát, és mit nem.

A háromnegyed kilences kezdéskor sem volt kevésbé meleg a bolgár éjszakában, a napközbeni 35 fokról ekkorra csak pár fokot hűlt a levegő, és a hangzavar, amit a Levszki-fanatikusok keltettek, csak tovább forrósította a légkört. Mindez azonban nem tudta megrettenteni a Polekszics – Bodnár, Mészáros, Máté, Leandro – Czvitkovics, Varga J., Kiss Z., Szakály – Rudolf, Coulibaly összeállításban pályára lépő vendégeket.

Nem kezdett megilletődötten a Loki, de a hazaiak igyekeztek nyomás alatt tartani a magyar csapatot. Ám a 12. percben egy pillanat alatt lecsendesedett a publikum, ugyanis Bodnár László egy olyan föld-levegő rakétát küldött a kapuba, amilyet valószínűleg sem előtte, sem utána nem abszolvált!

A gól után felugró magyar sajtósok kaptak mindent a plexi mögül a bolgároktól, és ez a házigazdák egyenlítésekor sem történt másképp: majdnem betörtek a kis kalitkába.

Az 1–1 persze még bőven jó volt a Lokinak, ám egyrészt sajnálhattuk az első félidőben kimaradt vendég helyzeteket, másrészt az egyenlítéstől még inkább belelendült a Levszki.

Majd jött a 76. perc...

A szünet után 10 minutummal beálló „nagy öreg”, Dombi Tibi centerezett zseniálisan a középen érkező Czvitkovics Péterhez, és ismét a DVSC-nél volt az előny! Ebben a pillanatban az úri neveltetést levetkőzvén a sajtóhelyen helyet foglalók egy része mutogatta el a bolgároknak, kit mikor és hová, a csalódott szófiaiak pedig ekkor már szinte átharapták a műanyagfalat.

A lefújás után a szurkolók még igényelték volna a magyarokkal való „barátkozást”, de lassan lehűltek a kedélyek, és újra a hideg, ám nem túl finom bolgár söröké lett a terep. A Levszkiért szorítóknak keserűbbnek tűnhetett az íze, a debreceni szurkolóknak viszont minden tökéletes volt azon a balkáni estén. S az álom egy héttel később valósággá vált...

TN