kosárlabda

2019.05.08. 21:19

Hektikus végjáték után győzött a DEAC

Jahens Manigat hosszú kihagyás után újra játékra jelentkezett: az amerikai légiós 19 másodpercnyi játék után egy triplával jelezte, hogy sérülése már múlté.

Fotó: Molnár Péter

Milos Boriszov is hamar feliratkozott a pontszerzők közé, s mivel két duplájára csak LaDontae Henton válaszolt, 7–2-re vezett a Debrecen – írja beszámolójában a Deacbasket.hu.

Aztán kicsit megakadt a DEAC játéka, s a jól kosarazó Henton hárompontosával már a paksiaknál volt az előny (7–9). Ekkor azonban beindult a debreceni gépezet, hamar visszavette a vezetést a házigazda, s a 9. percben Manigat újabb hármasával már 23–13 állt az eredményjelzőn. A rohanásnak azonban még nem volt vége, újabb négy egységnyivel nőtt az előny, ez pedig azt jelentette, hogy 20–4-es periódust hozott össze a csapat.

Az ASE azonban nem adta könnyen magát, a második negyedben faragott hátrányából a vendégcsapat, melynek Henton volt a vezére. Daniel Amigo faultproblémái miatt kevesebb időt tölthetett a parketten, de nem csak emiatt volt a paksiaké a második tíz perc, a nagyszünetben hétpontos előnyel vonulhatott öltözőbe a DEAC.

A folytatásban a nagy kedvvel kosárlabdázó Manigat és Milos Boriszov vitte a prímet, de roppant hasznosan játszott Bognár Kristóf is, így a harmadik negyed végére újra tíz pont fölé nőtt a hazai előny.

A záró felvonás elején látszott, hogy a debreceni csapat nem szeretné a hajrára hagyni a döntés. Velkey János és Bognár Kristóf kosaraival robogott a DEAC és a 33. percben megnyugtató különbséget regisztráltak (71–55).

 

Időt kértek a vendégek, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen egy 10–0-s rohamot produkáltak, és ezzel látótávolságon belülre érkeztek. Mielőtt azonban nagyobb lett volna a baj, jött Velkey újabb triplája, majd egy Bognár-ziccer nyugtatta meg a kedélyeket. A hektikus végjátékban kapaszkodott a Paks, mindhiába. Berényi Sándor csapata jól sáfárkodott előnyével, s magabiztosan nyerte meg a meccset 84–72-re.

Ami a legfontosabb, ezzel a győzelemmel a DEAC versenyben maradt a playoff-ba jutásért vívott harcban. A következő lépést vasárnap 18 órakor teheti meg a csapat, akkor a ZTE vendégeskedik az Oláh Gábor utcai csarnokban.

DEAC–ATOMERŐMŰ SE 84–72

(27–15, 17–21, 23–19, 18–17)

Debrecen, 750 néző. V: Földházi, Minár, Mészáros

DEAC: Dugat 3/3, MANIGAT 17/9, BORISZOV 17/6, IVOSEV 15, Amigo 9.

Csere: BOGNÁR 13/3, Polyák 2, Kozák, Omenaka, VELKEY 8/6

Edző: Berényi Sándor

PAKS: Kovács Á., 10/3, HENTON 20/6, Norfleet 5, Eilingsfeld 2, JEVTOVICS 19/3

Csere: Williams 4, Horváth K. 5/3, Ruják A. 7/3, Kalmár.

Edző: Dzunics Branislav

Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–2. 5.p.: 7-9. 9.p.: 27–13. 12.p.: 27–20. 16.p.: 33–26. 20.p.: 39–34. 22.p.:49–42. 25.p.: 57–44. 28.p.: 61–51.33.p.: 71–55. 36.p.: 71–65. 38.p.: 80–69.

Kipontozódott: Amigo (37.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában