Imádta a közönség

2019.05.22. 17:26

Aleksandar Jovanovic távozik a DVSC-től

A szerb középpályás öt évet töltött el a Lokiban.

Fotó: dvsc.hu

Öt Debrecenben töltött év után távozik a DVSC-től Aleksandar Jovanovic – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A Boszniában született szerb játékos összesen 163 tétmérkőzésen lépett pályára a Loki színeiben. A csupa szív játékost győzni akarásáért nagyon szerette a debreceni közönség.

- Büszke vagyok, hogy itt lehettem Debrecenben. Nagyon szép a város, hihetetlen a klub és a közönség, nagyon tisztelek itt mindenkit.

„Boldog vagyok, hogy öt évet eltölthettem a Lokinál. Köszönöm szépen, hogy én és a családom mindent megkaptunk ahhoz, hogy kiválóan éljünk itt. Otthon éreztem magam, kedves emberekkel találkoztam mindig.”

Sajnos a legutóbbi műtétem után kihagytam néhány hónapot, majd ezt követően már nem kaptam annyi játéklehetőséget, amennyit szerettem volna – fogalmazott Aleksandar Jovanovic. – A klubnak az a filozófiája, hogy fiatalokat épít be, és ezzel nincs is semmi baj. Tehetséges labdarúgók vannak a csapatban, nagyon szurkolok nekik a jövőben is. Úgy érzem, van még 1-2 jó évem a pályán, ezért döntöttem a váltás mellett. Szeretném megköszönni Szima Gábor elnök úrnak, valamennyi edzőnek, akivel együtt dolgoztam, játékosnak, akivel együtt futballoztam, és klubnál dolgozónak. További sok sikert kívánok a csapatnak, szurkolni fogok a Lokinak a továbbiakban is!

A DVSC köszöni Aleksandar Jovanovicnak, amit a klubért tett, további pályafutásához pedig sok sikert kívánnak.

A DVSC elnöke, Szima Gábor a középpályás tétmérkőzései számával ellátott mezzel köszönte meg Aleksandar Jovanovicnak azt az alázatot, amit a klub iránt tanúsított az itt eltöltött öt esztendő alatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában