Jön a csergetés

2024.04.09. 17:07

Ostoroktól lesz hangos szombaton Hajdúböszörmény

Felvonulás, filmvetítés és közös ebéd is lesz a hagyományos Böszörményi Csergetésen.

Haon.hu

Idén is megtartják a Böszörményi Csergetést

Forrás: Napló-archív

Idén 16. alkalommal rendezik meg a Böszörményi Csergetést, melynek részleteit Kiss Attila polgármester és Czeglédi János, a Keleti Főcsatorna Egyesület elnöke osztotta meg kedden a nyilvánossággal, számolt be a település Facebook-oldala.

A hajdúböszörményi polgármester a sajtótájékoztatón elmondta, a programra minden évben több száz érdeklődő érkezik a városba az ország minden tájáról. Ismertette, az esemény április 13-án, a Vásár téren indul, majd felvonulással a Bocskai István téren folytatódik. Az esemény fővédnöke Tiba István országgyűlési képviselő, míg a megjelenteket Pajna Zoltán, Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának elnöke köszönti. Kiss Attila beszéde végén szeretettel invitálta a lakosságot, hogy részesei lehessenek e hagyományőrző programnak.

Az esemény főszervezője, Czeglédi János részletesen ismertette a program menetét: reggel 9 órakor gyülekezés a Magyar szürke bika szobránál (Vásár tér), ahol reggeli várja a vendégeket. Ezt követően köszöntő és fotózkodás, majd következik a felvonulás a Bocskai István térig rendőri kísérettel és számos helyi egyesület részvételével. Ismertette, hogy a felvonulás ideje alatt útlezárásokra kell számítani. A déli harangszó után következik a csergetés, majd a Hajdúsági Múzeum udvarán ebéddel látják vendégül a regisztrált vendégeket. 13 órakor a múzeum munkatársai által készített, pásztorokról szóló kisfilmet tekinthetik meg a résztvevők, a nap folyamán pedig kézműves utca is várja az érdeklődőket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában