Interjú

2024.04.14. 12:02

Ákos: Az emberségemből nem engedtem soha

31 évvel ezelőtt jelent meg Ákos első szólólemeze, a Karcolatok. Ez alkalomból a hazai zenei élet állócsillaga tavasszal turnéra indul: HARMINC ÉV című, 2023-as jubileumi műsorával Debrecenben is színpadra lép április 27-én, a Főnix Arénában. Ennek apropóján kérdeztük Ákost.

Kiss Dóra

Ákos április 27-én Debrecenben, a Főnix Arénában lép fel

Forrás: Ákos-archív

Dupla telt házas Opera és Papp László Aréna után Debrecenbe érkezik a HARMINC ÉV. Mire számíthat, aki jegyet vált a koncertre?
Nagyszabású, jubileumi, akusztikus koncert a HARMINC ÉV: három évtizede vagyok szólista, ezt az időszakot próbáljuk összefoglalni két felvonásban, elképesztő látvánnyal. Sokrétű műsor ez, a versektől a kamarazenén át a szimfonikus zenekarral és kórussal gazdagított hangzásig. Az első részben szerepel két régi zenésztársam, Dorozsmai Péter dobos és Fekete Samu basszusgitáros, akik annak idején, kezdő szólistaként a szárnyuk alá vettek, és több mint másfél évtizeden át muzsikáltak velem. Vonósnégyes és angyalkar egészíti ki az akusztikus bandát, aztán a második felvonásban vendégként színre lép Anna lányom, valamint a Győri Filharmonikus Zenekar és a pécsi VoiSingers kórus is. Méltó, szép, ünnepi estére készülünk. Két koncertfelvétel már elérhető a videócsatornánkon az előadásból, ezek híven mutatják be, mi várható.

Melyek tartja szólókarrierje meghatározó dalainak, amelyek nem maradhatnak ki egyetlen koncerten sem? 

A repertoárunk állandóan változik, szerencsére komoly dalkészletből meríthetünk, de vannak olyan tételek, amelyekkel a tágabb értelemben vett nagyközönség azonosít, ilyen például a jelenlegi előadásban is szereplő Hello vagy az Indiántánc, de ezeket is kifejezetten ehhez a műsorhoz készült hangszereléssel játsszuk. 

A jubileumi műsor kapcsán korábban azt mondta; „kicsit beleőszült” az előkészületekbe. Milyen nehézségek árán jött létre a koncertműsor? 

A tavalyi dupla telt házas Opera előtt egy évvel kezdtük el válogatni a dalokat Balásy Szabolcs barátommal, aki nemcsak zongoristaként vesz részt a produkcióban, hanem ő felel a nagyzenekari és kórushangszerelésekért is. Sok munka sűrűsödik egy ilyen előadásban, ennyit még soha nem készültem koncertre. 

A legnehezebb talán az volt, hogy újra kellett tanulni mindent, mert az összes dalt erre az alkalomra készült átiratként játszunk. De az is igaz, hogy az örömmel, odaadással végzett munka a nehézségek ellenére sem válik teherré. Mindenesetre izgalmas feladat ennyifajta zenészt, ötletet, energiát egy irányba terelni.

Nagy jutalomnak élem meg, hogy sikerült létrehozni ezt az előadást, a sikere felemelő. Az is nagy dolog, hogy a dupla Opera és a csordultig telt Papp László Aréna után még három alkalommal eljátszhatjuk. Ráadásul a debreceni koncertre már a koncertfelvétel is megjelenik dupla CD-n és tripla LP-n, úgyhogy akinek tetszett, az rögtön magával is viheti.

Elégedett a végeredménnyel? 

Nem szeretek elégedettségről beszélni egy még futó és képlékeny műsor kapcsán, de nagyon sok örömet és gondolkodnivalót adott, annyi biztos.

Ákos, harminc év, debrecen, koncert, jubiluem, akusztikus
Nagyszabású, jubileumi, akusztikus koncert a HARMINC ÉV
Forrás: Ákos-archív

Egy-egy dal áthangszerelése akusztikus verzióra adhat újraértelmezést? Van-e egy olyan, amit most másként értelmez, mint évekkel ezelőtt a megírásakor? 

Remélem, erre a kérdésre elég egyértelmű választ ad maga a műsor. Személy szerint úgy érzem, hogy ebben a hangszerelésben minden dal mást jelent, új, többletet adó értelemmel gazdagodik. De igazából erről is a közönség mondja ki az utolsó szót, úgyhogy helyesebb, ha nem én beszélek erről.

Egy kerek évforduló legtöbbünket számvetésre késztet. Mit hozott önnek ez a jubileum? 

Éppen a számvetés lehetőségét. Elképesztő sebességgel rohant el az idő, és ha van még egyszer harminc hátra, vélhetően az is ilyen gyorsan zúg majd el – velem és mellettem. Őszintén hálás vagyok a sok jóért, amit kaptam, tartson bármeddig is. 

Tavaly a 30 éves évfordulóra jelent meg az Ember maradj című dal. Folyamatos rivaldafényben, olykor támadások kereszttüzében volt az elmúlt évtizedekben. Visszatekintve hogy érzi, mindig ember tudott maradni? 

Sokszor voltam fáradt, elkeseredett vagy bosszús, de az emberségemből nem engedtem soha. Rohantam a magam feje után, űztek a vágyak, a tervek, és ez ma sincs másképp. Tiszta szándék vezetett és vezet most is: visszaadni a világnak, ami elveszni látszik belőle, visszaadni a szavak becsületét, arról beszélni, amiben hiszek, amiért élni érdemes. Tudom, nagy célok ezek, de ezeknek szeretnék megfelelni, amennyire az erőmből, képességeimből futja.

Nemrégiben egy interjújában azt nyilatkozta, a sikere a közönség tömeges érdeklődésén alapszik. Mi kell ahhoz, hogy ezt a tömeges érdeklődést 30 éven át fenntartsa? Voltak olyan időszakok, mikor úgy érezte, alább hagyott az érdeklődés a zenéje iránt? 

A közönség sokszor kihúzott már a letargiából, nem hagytak el akkor sem, amikor erőtlennek éreztem magam, követtek a versek, a novellák, a film világába is, ha éppen az foglalkoztatott. A siker szeszélyes, nem lehet és nem is lennék képes befolyásolni. Rólam az döntött, aki a létbe hívott, a sikerről meg a közönség. 

Hol látja a helyét a magyar zenei életben? 

Szerencsére sok és sokfajta zenésszel dolgozhattam együtt, és remélem, ez később is így lesz. Nem keresem a helyem az ún. „zenei életben”, mert nem is tudom, mi az. Annak örülök, hogy beszélhetek, hogy megnyilvánulhatok arról, ami foglalkoztat, és ráadásul sokan vannak, akik elfogadnak. Ebben a műfajban ennél többet nem kívánhat magának az ember.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában