Kettős évfordulót ünnepel a Hajdú-Bihar Vármegyei Huszár Hagyományőrző Egyesület

A gyalogos huszárok szinte mindegyik debreceni ünnepségen ott vannak, a jelentősebbeken pedig a lovas huszárok. Sőt, vidéken is fel-feltűnnek a jeles alkalmakon. Aztán ha járatosak lennénk a partiumi, erdélyi eseményeken, bizony ott is találkozhatnánk velük. De kikkel is? A Hajdú-Bihar Vármegyei Huszár Hagyományőrző Egyesület tagjaival, akik ebben az évben kettős évfordulót ünnepelnek. 

Tisza miniszterelnök is volt parancsnok

– Ahol mi megjelenünk, a tekinteteket odavonzza a lovak, a Ferencz József korabeli magyar huszáröltözetet viselő, katonásan viselkedő huszárok látványa – kezdi a civil szervezet ismertetését a Cívishírnek Szoboszlai Endre hagyományőrző huszárszázados, a csoport sajtósa, aki maga három évtizede tagja a bandériumnak. A hosszú ideig be nem jegyzett csoport 1988-ban alakult meg, mégpedig azért, hogy legyen hajdú-bihari résztvevője is a Budapesten abban az évben tartott nemzetközi huszártalálkozónak. Hetei Sándor György, a Hortobágyi Állami Gazdaság akkori ménesvezetője keresett lovagolni tökéleseten tudó fiatalembereket. A fővárosi eseményen, lefedve a megye egész területét, egy húszfős huszársereg vett részt, ügyelve arra is, hogy lehetőleg a tájegységre jellemző pejlovakon vonuljanak Budapest utcáin.

Németi Imre, a honvédség századosa a parancsnoksága alatt saját vagy kölcsönlovakkal, némi gyakorlás után mind több állami ünnepségre kapott meghívást a bandérium. 2000-től van saját öltözetük. A huszárcsapat egyenruhája területi kötődésű, a mintát az Osztrák-Magyar Monarchia Magyar Királyi Debreceni II. Honvéd Huszárezredének eredeti ruházata szolgáltatta. Az ezred 1869-ben alakult és 1918 novemberéig prosperált. Leghíresebb parancsnoka gróf Tisza István néhai miniszterelnök volt, aki huszárezredesi rendfokozatban kétszer is volt az ezred parancsnoka. 

A Hajdú-Bihar Vármegyei Huszár Hagyományőrző Egyesület huszárbandérium a létezését 2003-ban tette hivatalossá azzal, hogy egyesületként bejegyezték. Leginkább a debreceni ünnepségeken lépnek fel, de olykor vármegyénk kisebb településeire is ellátogatnak. 2007-től a Partiumban és Erdélyben is megfordulnak, a huszártúráikon legalább 130 településre vitték el és mutatták be a huszárhagyományokat. De jártak Szerbiában, Olaszországban és Lengyelországban is, mégpedig a monarchiához kapcsolódó történelmi események kapcsán. Eddigi vezetőik, parancsnokok (egyesületi elnökök) voltak Németi Imre, Szőllősi László, Adorján Csaba és Csontos János, majd – jelenleg is – Juhász Imre.

 – folytatta a csapat bemutatásával Szoboszlai Endre, aki nem titkolta: bizony bajban vannak az utánpótlás terén. Nehezen tudnak fiatalokat megnyerni a küldetésüknek, mert főállásban máshol dolgoznak. Tagjaik között sok a diplomás, található a csapatban orvos, vezérigazgató, tanár, önkormányzati képviselő, volt bírónő és országgyűlési képviselő is. Nehéz a különféle helyeken a különböző időpontokra szolgálatra, szereplésre időt találni. Mi több, mivel a bandérium fenntartása és működtetése igencsak költséges, és rendszeres támogatást nem kapnak, a tagoktól nem kevés pénzügyi hozzájárulást igényel a látványos hagyományőrző hobbi. Anyagilag is áldozatot vállalnak. Az egyesület nagy hangsúlyt fordít a honvédelmi nevelésre is. Néhány tagjuk rendszeresen tart vetítéssel és katonai felszerelésekkel, valamint ruházati bemutatókkal színesített élő történelemórákat diákoknak, érdeklődőknek. A csapat tagja az Országos Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetségnek is.

Medvekaland és az erdélyi pálinka

Szoboszlai Endrét kértük, idézzen fel néhány emlékezetes eseményt a huszárbandérium életéből. A huszárszázados az erdélyi túrákkal kezdte, amely a civil szervezet legmeghatóbb, leginkább emberi történetei közé tartoznak. Lóháton, huszár egyenruhában olyan magyarlakta településekre jutottak el, ahol az ott élők még nem találkozhattak a Trianon előtti időket idéző lovasokkal, magyarokkal. A vendégszeretet legmeghatóbb formájával találkoztak, és az ezekkel az emberekkel eltöltött idő lelkükben hagyott kellemes lenyomata egy-egy csodálatos emlékként életük végéig elkíséri őket. Egyet meg is osztott velünk Szoboszlai Endre. – A legelső záróünnepségen, Szalárdon egy öreg bácsi kihozta a kínáló pálinkáját a huszároknak, és mondta, hogy „most már meghalhatok, hogy ezt megéltem”. Több év múlva egy előadást kellett tartanom szintén Szalárdon, és ezt a megható esetet elmondtam. Erre felállt egy fiatalember és elmondta, hogy ez a bácsi az ő édesapja volt, és időközben már elhunyt. 

– idézte a történetet a debreceni huszárok hírvivője.

Voltak azonban szórakoztató erdélyi eseményeik is a huszároknak. Az egyik éjszaka egy huncut székelynél volt szállásuk. Házigazdájuk gondolta, megvicceli a hortobágyi huszárokat. Azzal fogadta őket, hogy éjszaka akár medvetámadás is lehet. Ezt elkerülendő, javasolta, csináljanak nagy tábortüzet, maradjanak körülötte és hangoskodjanak. Nos, ennek a legjobb módja az iddogálás, nótázás. És persze, hogy a huszárok valóban biztonságban legyenek, a házigazda is velük tartott a napfelkeltéig tartó mulatozásban. Reggel aztán a székely közölte, itt nemhogy medvetámadás nincs, de medvék sem fordulnak elő. Viszont neki minden bizonnyal nem adatott volna meg, hogy huszárokkal mulatozzon végig egy éjszakát. Az erdélyi túrákon elkerülhetetlen, sőt kötelező volt a helyi készítésű pálinkák kóstolása. 

– 2000-ben, a millenniumi emlékzászló átadáskor Debrecenben fontos szerepünk volt. Mi vittük díszmenetben a zászlót – tér rá egy másik, immár vármegyénkbeli történetre Szoboszlai Endre. – A lovas huszár és a gyalogos huszár díszegységünk sokat gyakorolt a Nagytemplom előtt. Akkoriban volt egy tejfelszőke fiatalember tagunk is. Tudni kell, hogy egykoron a huszárokhoz nem vettek fel mást, csak igazi magyar kinézetű fiúkat. Kizáró ok volt a világosszőke haj és szemöldök. A gyakorlás közben ki is szúrta a fiatalembert a dandár akkori parancsnoka és a mi vezetőnknél szóvá is tette, hogy nem tudtak volna egy sötétebb hajú legényt keríteni? A huszárok vezetője érveivel megvédte a fiatalembert, mondván, hogy nincs más, ráadásul katonaviselt is. Másnap a tejfelszőke hajú alaki lépéshibát vétett, és a tábornok erre azonnal le is csapott. „Mondja fiam, holt volt maga katona?” – kérdezte. A huszár már civil volt, és humorérzéknek sem volt híján. Ezt válaszolta: „Tábornok úrnak jelentem, a Bocskai-dandárnál!”. A tábornok hátraarcot csinált, és többet nem kötött a csapatba – mondta mosolyogva Szoboszlai Endre, aki arra, hogy mennyire fontos a huszároknál a fegyelem, hozott egy történetet. 

– A katonai élet természetesen a civil életre is hatással van. A parancsnokaink rendkívüli fegyelmet követeltek meg. Volt egy fiatalember, akinek az augusztus 20-ai fellépése lett volna az első szereplése a huszárok között. Előző este kicsit többet ivott a kelleténél, és még a szereplés előtt nekivezette a lovat egy oszlopnak, majd a viszontlátott reggelije az öltözetén is szétterült. A parancsnok azonnal leszállította a lóról, és elküldte. Később a fiatalember elmondta, azt hitte, a huszárosdi csak játék, „bohóckodás”. Hát nem! Úgy távozott tőlünk, hogy lényegében egyszer sem szerepelt eseményen.