Gasztro

2023.02.02. 18:05

Melyik csúszott a legjobban? Ezerhétszáz pálinka közül választják ki a legjobbakat Debrecenben

A szombati eseményen Nagy István agrárminiszter is részt vesz.

Forrás: illusztráció / Napló-archív

Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett XIII. Quintessence Pálinka- és Párlatversenyre 1763 minta érkezett Magyarországon kívül Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és ez alkalommal először Vietnámból – olvasható a szervezők közleményében.

A pálinkákat és párlatokat január 19‒21-én értékelték Ongán. A háromnapos zsűrizés során egy 27 fős nemzetközi bírálócsapat formált véleményt a desztillátumokról, melyek közül az előbírálaton 76 tétel nem jutott tovább a főbírálatra. Az eredmények február 4-én, egy nagyszabású gála után lesznek nyilvánosak, akkor derül ki, hogy kik voltak a legjobbak, és melyik főzde és pálinka lett a verseny abszolút legjobbja.

Ezt a gálát a debreceni Kölcsey Központban tartják, a rendezvényen Nagy István agrárminiszter mond majd köszöntőt.

A versenyen részt vevő pálinkák és párlatok 230 nevezőtől, 153 településről származnak. Mint azt a közleményben írják, a korábbi évekhez képest jóval kisebb különbség döntött az egyes kategóriák győztesei és a nagydíjasok között. 

A kereskedelemben kapható aranyérmes pálinkák közül közönségdíjas italt is választanak majd szombaton a társadalmi zsűri tagjai és a pálinkagála résztvevői.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában