2023.02.11. 11:00
A Dal 2023: a balmazújvárosi Nagy Boginak is szoríthatunk
Az Eljátszottam című dallal indul a versenyen Pál Dénessel és a 1AM-mel együttműködve
Forrás: MW-archív
Bekerült A Dal 2023 mezőnyébe Nagy Bogi, balmazújvárosi énekesnő Pál Dénessel és a 1AM-mel közösen létrehozott versenydala, az Eljátszottam – tudatta pénteki közlésében az Origó.
Változatos dalokat és előadókat vonultat fel idén is a Duna TV több héten át tartó zenés dalválasztó show-ja. A március 11-én induló műsor zsűritagjait és versenydalait kedd óta a Petőfi Rádió Talpra Magyar című műsorában harangozták be, péntekre így összeállt a végleges, TOP 40-es mezőny, valamint a teljes zsűri.
![Mező Misi, Ferenczi György, Wolf Kati és Egri Péter zsűrik](https://cdn.haon.hu/2023/02/dpT8Hc-a3EzKSOdVpRf3YugvjPhj-im6QF0f3kawgjQ/fit/800/534/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkODhjZjEwZDc2NzQxNGFhYTA3ZWY1ZmU3ZTg0ZTlh.jpg)
Forrás: Origó
A hét utolsó munkanapján jelentették be a negyedik ítészt, Ferenczi Györgyöt, a Máté Péter-díjas, kétszeres Artisjus-díjas és kétszeres Emerton-díjas zenészt, aki már harmadik alkaommal foglal helyet a zsűriben.
Mellette a Debreceni Egyetem leendő oktatója, Wolf Kati, Mező Misi és Egri Péter értékeli majd a produkciókat az ország első számú televíziós dalversenyében.