Kultúrtipp

2022.09.23. 15:02

Pályakezdő művészek kivételes operaelőadása debütál Debrecenben

Az opera aktualitása, hogy a jelenkor történéseire reflektál: politikai erővonalaktól függetlenül pacifista, háborúellenes. A város zenei történetében példa nélkül álló, hogy egy operát fiatal, pályakezdő művészek saját erejükből állítanak színpadra.

Forrás: KorTársulat

Petrovics Emil Lüszisztraté című operáját láthatja a nagyérdemű vasárnap este a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán az újonnan született, fiatalokból álló KorTársulat együttes előadásában – tudtuk meg Takács Lilla projektmenedzsertől, a darab címszereplőjétől.

Az Arisztophanész azonos című komédiájára készült egyfelvonásos kortárs komédia cselekményében évek óta dúl a peleponnészoszi háború az athéniak és a spártaiak között. Az athéniak az isteneikhez fohászkodnak, hogy legyen végre béke, ám ez a nők és a férfiak vitájába torkollik. A nők megelégelik, hogy a két népnek háborúban kell élnie egymással, és Lüszisztraté vezetésével a férfiak távollétében esküt tesznek, hogy addig nem engedik be férjeiket az ágyaikba, míg azok békét nem kötnek, sőt még az Akropoliszt (a Fellegvárat) is megszállják. Erre heves veszekedés alakul ki a Fellegvár előtt, a férfiak pedig nyomorultul alulmaradnak a feleségeik ellen. A nők bezárkóznak a várba, de ők maguk is egyre jobban érzik a házas élet hiányát, megtörni látszanak. Végül kitartanak az eskü mellett és fohászt mondanak az isteneknek. Egy kupléban viccesen kifigurázzák a férfiak természetét, akik csak szenvednek a feleségeik nélkül. A darab végén a férfiak kénytelenek beadni a derekukat, a nő kikényszerítik a békét, és helyreáll a rend a sok éves háborúskodás után.

Közreműködők

Rendező: Csehi Rebeka
Dramaturg: Dauner Domonkos
Karvezető: Benedek Benjámin Bendegúz
Zongorakísérő: Cs. Nagy Ildikó
Világosító: Kalló Dániel

Szereplők: Takács Lilla (Lüszisztraté), Fujita Júlia (Női karvezető), Bozi Benjámin (Férfi karvezető), Elek Petra, Finszter Eszter, Csillag-Szabó Dóra, Kövér Aida, Pokoraczki Panna, Tarnóc Daisy, Sokhegyi Eszter, Csörgeő Kata, Fodor Ilka, Kurucz Ádám Attila, Hajnal Benjámin, Oláh Levente, Sipos Ferenc, Márkus István 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában