Interjú

2022.09.24. 13:40

A debreceni püspök elárulta, orgonál-e éjjelente a Nagytemplomban

Fekete Károly nemrég az ország egyik legjobb hangszerét is megszólaltathatta.

Forrás: ttre.hu

Fekete Károly amellett, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, képzett egyházzenész, orgonista is, aki már a gimnáziumi éveiben orgonatörténeti kutatásokat végzett – hívja fel a figyelmet a Tiszántúli Református Egyházkerület friss interjúja, melyet a református püspökkel készítettek.

Mint írják, Fekete Károly a Zeneakadémia helyett a teológiát választotta, a zenéről és az orgonáról nem mondott le. Ha ideje engedi, ma is gyakran ül a klaviatúra elé, és néha nagyobb felkérésekre is igent mond, a Református Énekek ünnepén a Művészetek Palotája orgonáján Bachot játszott.

Erről a fellépésről elmondta, sosem gondolta volna, hogy a Müpa lesz az a tér, ahol orgonálnia kell. – Böszörményi Gergely szervezőként már évek óta győzködött, hogy vállaljam el a fellépést. Jóllehet már többször orgonáltam ennyi ember előtt külföldön is, belföldön is, itt inkább az volt az izgalmas, hogy az ember püspökként a lelkipásztori szolgálatát végzi, és nem a napi többórás gyakorlás tölti ki az idejét.

Azért igyekeztem úgy felkészülni, hogy nyugodt szívvel ülhessek oda, és óriási élmény volt, mert a Müpa orgonája Magyarország egyik legjobb hangszere. Nemcsak nagyságában, hanem minőségében is. Mindemellett óriási ajándék is volt, és hálás vagyok az Úristennek a lehetőségért

– tette hozzá Fekete Károly.

Arra a kérdésre, hogy gyakorol-e éjjelente a Nagytemplom orgonáján, a püspök azt válaszolta, nem, főleg, mivel éjjel be is van riasztva a templom. – De bőséges élményem van arról, hogy milyen este, nyugodt időben egyedül lenni a templomban, nemcsak a hangszerrel, hanem Istennel is, és az ő jelenlétében muzsikálni. Ez leírhatatlan. Az ember teljesen bele tud feledkezni a hangzásba, ott tényleg megszületik az az élmény, hogy most valami bensőséges, nagy átalakulás történik. Charles-Marie Widor orgonaművész, zeneszerző öntötte ezt a legszebben szavakba: »Orgonán játszani annyi, mint az örökkévalóság megérzéséből és megértéséből fakadó erőt kinyilvánítani.« – osztotta meg Fekete Károly.

A teljes beszélgetést az egyházkerületi honlapon, egész pontosan itt lehet elolvasni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában