A művészi energiák szerencsés egyesítése: Mozart a Nagyerdőn

Nem kizárható, hogy az Éj királynőjének meteorológiai ármánykodása következtében csúszott egy teljes napot A varázsfuvola Debreceni Ünnepi Játékokat nyitó előadása. Mozart remeke egyébként minden tekintetben alkalmas arra, hogy közönséget vonzzon a Nagyerdő fái alá. Cselekménye népmesei motívumokat éppúgy magába foglal, mint egyiptomi és szabadkőműves jelképeket, jelentésrétegei a remekművekre jellemző módon salátalevélként rakódnak egymásra. Nekünk, debrecenieknek külön büszkeség, hogy német nyelvű szövegkönyvének első fordítói Csokonai és diákjai voltak, akkoriban még Boszorkánysíp címmel illetve a darabot. Mozart partitúrája hemzseg a zseniális operai slágerszámoktól, szerepei igényes feladatot adnak valamennyi előadó számára.

Bizalom a szerző iránt

A sok jelenetből álló kétfelvonásos opera színrevitelének egyik nehézsége a játék folyamatosságának biztosítása, amit Gemza Péter rendezése, illetve látványterve rugalmasan megoldott. Hagyományos – szabadtéren különösen nehezen alkalmazható – díszletelemek helyett LED-paneleken megjelenített videó effektusokat alkalmazott, melyek aláhúzták, illusztrálták az egyes jelenetek alaphangulatát. Persze lehetett volna a mostanában dívó „rendezői színház” provokatív eszközeivel is élni, de szerencsére a jó ízlés és a Mozart iránti bizalom megőrizte az alkotókat ettől a kétes kimenetelű megoldástól. A szabadtéren elengedhetetlen mikroportos hangosítás az énekhangok esetében megfelelő volt, a zenekari hangzáskép kiegyenlítetlensége azonban csorbította a zenei élményt. Egy gyakorlott zenei rendező közreműködése bizonyára javított volna a helyzeten.

Torokszorító pillanat

Az összességében élménygazdag és látványos előadás a művészi értékek tekintetében erősen polarizált. Nemzetközi mércével mérhető, kiemelkedő teljesítmények, és korrekt megoldások egyaránt jellemzik a bemutatót, ugyanakkor nem hallgathatók el a produkció gyenge pontjai sem. Az előadás spiritusz rektora mindenképp Hamar Zsolt volt, aki a színpad mellett felállított zenekari sátorból monitoron keresztül is remek tempókkal, aktívan dirigálta az együttest.

A Taminót éneklő, Debrecenből indult Balczó Péter kitűnő formában, hősies színekkel keltette életre a rendíthetetlen ifjú herceg alakját. Magabiztos vokális teljesítménye mellett kifogástalan szövegkiejtését is ki kell emelnünk.

Partnernője, Kovács Csilla jóleső meglepetést szerzett számomra. Paminája nem afféle vitrinben álló porcelánfigura, hanem valódi hús-vér fiatal nő, aki érdemes arra, hogy Tamino harcoljon érte. Kiegyenlített lírai szopránja magabiztosan szárnyalt, és neki köszönhetjük az előadás legtorokszorítóbb pillanatát is, a II. felvonás g-moll áriájának érzékeny előadásával.

A Dámák figuráját nagyszerű muzikalitással, kamarazenei igényességgel alakította a Rendes Ágnes, Janovicz Zsófia és Bódi Marianna alkotta trió.

Böjte Sándor Monostatos, a gonosz szerecsen bőrébe bújva formált pompás karakterfigurát, noha a „politikai korrektség” jegyében le kellett mondania a korábban szokásos arcfestésről.

Éj királynőjeként Rőser Orsolya Hajnalka teljesítménye erősen kétarcú. Hanganyaga, szerepformálása jelentős, ám gyilkosan nehéz két áriájának csúcshangjait sajnos nem birtokolja üzembiztosan.

A legkedveltebb szereplő, Papageno köntösében Donkó Imre ezúttal is elnyerte a közönség szimpátiáját. Helytállása elismerésre méltó, a lírai jellegű megszólalásokkal azonban még lenne teendője, mert ilyenkor baritonja veszít fényéből. Kényelmetlen szólamában derekasan állta a sarat a két Őrtálló, Dargó Gergely és Antóni Norbert is.

Hiányzó humánum

A Papagenát alakító Nagy Kíra energiáját az álruhás, torzított prózamondás jócskán elvette, mert mire éneklésre került sor, hangja igen fátyolosan szólt. Wagner Lajos jól kezdett az Öreg pap jelenetében, kínos memóriazavara azonban nem maradt észrevétlen.

Sarastro a darab központi figurája, akinek minden megnyilvánulása a humánumot és az emelkedettséget kell hogy sugározza. A magyar operabarátok ehhez szoktak hozzá, leginkább Székely Mihály, Kováts Kolos, Polgár László és Tréfás György mintaszerű tolmácsolásainak köszönhetően. Sajnos most Jekl László a szólam követelte minimum feltételeknek sem tudott eleget tenni, kényelmetlen pillanatokat szerezve ezzel a közönségnek és kollégáinak is. A nyilvánvaló szereposztási melléfogás azért sem érthető, mert a Piac utca környékén időnként két alkalmas, kipróbált Sarastrót is látok sétálni…

A Csokonai Színház és a Coopera együttműködésében létrejött előadás szerencsésen egyesítette a főváros és Debrecen művészi energiáit. Ennek bázisát a Kodály Filharmonikusok, valamint a Csokonai Színház és a Lautitia énekkarosai jelentették. Nem kell félnünk a tükörbe nézni, a cívisváros teljesítménye ezúttal is kiállta a próbát. 

Baljos