Tárlat és díjkiosztó

2022.07.16. 21:25

Az egyéniség tükröződése a művész valódi célja – Lezárult a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep

Tizenhat kortárs művész munkájából nyílt zárókiállítás a Hajdúsági Galériában szombaton délután.

Forrás: Kiss Annamarie

A hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központban két héten át munkálkodtak az 59-ik alkalommal megrendezett Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep alkotói Rácz Imre művészeti vezető koordinálásával.

– Városunk egyik legrégebbi, rendszeresen visszatérő művészeti eseménye az évente megrendezett nemzetközi alkotótáborként működő Művésztelep, melynek mottója lehetne: 

akit tehetsége kiemel közülünk, az szépet, gyönyörűt, remekművet alkotva köteles többet is adni az embereknek

– mondta nyitóbeszédében Sőrés István. Az alpolgármester emlékeztetett rá, az 1964 óta működő mozgalom szándéka, hogy rendszeres kiállítási lehetőséget teremtsen a telep alkotói és más országok képzőművészeinek bemutatására. Hozzáfűzte, a kéthetes munkán túl szakmai napokat is tartottak, melynek kiemelt célja a résztvevők és a helyi közösség folyamatos tájékoztatása a kortárs művészet aktuális helyzetéről, a tudomány eredményeiről és a hajdúság történelméről. Sőrés István fontosnak tartja, hogy ilyenkor a résztvevők egymást is inspirálják gondolkodásukkal és alkotásaikkal.

Forrás: Kiss Annamarie

Feledy Balázs saját bevallása szerint régóta részese, figyelője, értékelője, de leginkább tisztelője a magyarországi művésztelepi mozgalomnak. A művészeti író szerint a művésztelepek a második világháborút követő évtizedek óta igen fontos küldetést töltöttek be a magyar művelődés terén.

– A művésztelepeknek mindig is volt egy nagyon lényeges közösségszervező, magányban feloldó, kicsit konspiráló szerepe is. Amikor a kommunizmus évtizedeiben bizonyos művészi követelményeket is be kellett tartani, a művésztelepek egyik szerepe éppen az volt, hogy egy zárt közösségben egyfajta szabad szellemiséget képviseltek, ahol a külső követelmények mindig egy picit oldódtak, anélkül, hogy szembementek volna a politikával – emlékezett vissza Feledy Balázs.

Az író izgalmas ellentmondásnak találta, hogy a művésztelepeken az egyívásúság és a másképpen gondolkozás hogyan hozható össze. Művészként ugyanis mindenki el akar térni a másiktól, és a saját személyiségét tükrözni az alkotásaiban, ugyanakkor egy azonos művészi nyelvet igyekeznek képviselni. Szerinte ennek az egyensúlynak az eredményei rendkívül érdekes művészettörténeti következtetésekre adnak lehetőséget. Ugyanakkor általános megállapításnak nevezte, hogy nem az azonosság, hanem a különbség a fontos a művészetekben.

Feledy Balázs Hajdúböszörménnyel kapcsolatban méltatta a korai szellemi és művészeti mozgásokat, ami a művésztelepek többségére szerinte egyáltalán nem jellemző. Úgy fogalmazott, hogy a tradíciókat tisztelő, de a kor szellemét nem ignoráló művészeti műhely született a városban, hiszen a hajdúböszörményi telep bizonyos értelemben egy népies vonalat képvisel.

– Erős kijelentés, de a kortárs művészetből kihunyni látszik a nemzeti karakter. Ma már Európában a kortárs művészetben nincs magyar, szlovák vagy cseh nemzetiség. Holott évekkel ezelőtt jelentősége volt. A rendszerváltás után ugyanis Nyugat-Európa elszívta a zseniális kelet-európai művészeket, akikben volt valami csak rájuk jellemző különlegesség. Így aztán beolvadtak a nyugati multikulturális közegbe, ahol nehéz megőrizni a nemzeti identitást, miközben a világ egységesül – fejtette ki.

Forrás: Kiss Annamarie

A tárlaton az alapítvány kuratóriumának nívódíjait is kiosztották. Elismerést kapott Földessy Péter budapesti festőművész, Vdovkina Anastasia tűzzománcművész, valamint Csorján Melitta festőművész.

A város fődíját, a Káplár Miklós-díjat Stefan Gnandt németországi festőművész érdemelte ki a szakmai zsűritől. A díj azért is különleges, mert a hagyománynak megfelelően a kitüntetett művész alkotásaiból válogatott tárlattal nyitják meg a következő évi Művésztelepet.

Hajnal László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában