2022.06.14. 14:42
Telt ház előtt játszottak Star Trek-zenéket a Debreceni Egyetemen
2022: Zenés Űrodüsszeia címmel rendeztek koncertet hétfőn.
Forrás: unideb.hu
A Debreceni Egyetem hazai és külföldi hallgatóinak közreműködésével „2022: Zenés Űrodüsszeia” címmel szimfonikus koncerttel folytatódott hétfőn – két év kényszerű szünet után – a Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központjának szervezésében a Zerophobia hangverseny-sorozat a Zeneművészeti Kar Liszt termében, számolt be a hirek.unideb.hu.
A program a 2016-17-es tanévben indult egy nemzetközi diákprojekt részeként, amelyben a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Angol-Amerikai Intézetének hallgatói mellett az intézményben tanuló számos külföldi diák is részt vett.
A Debreceni Egyetem Nemzetközi Szimfonikus Zenekara 2019-ig évente hagyományosan a tanév végén lépett közönség elé, minden alkalommal egy bizonyos tematika („Mesék a világból” 2017; „Rómeó és Júlia” 2018; „Szuperhősök régen és ma” 2019) köré épülő programmal.
A kezdeményezés üzenete a küzdelem a kirekesztés és rasszizmus minden fajtája ellen, de emellett a koncert egyszerre teremt közösséget, összehozva az egyetemünkön tanuló külföldi és magyar diákokat, és a mindig aktuális témaválasztásnak köszönhetően igyekszik közelebb hozni a szimfonikus koncertek világát is a fiatalabb generációhoz
– mondta el az egyetemi portálnak Lakó Zsigmond, a DE BTK Művészeti Központ igazgatója.
Idén jött létre a DE Bölcsészettudományi Karán a Művészeti Központ, amely a különböző kulturális programok mellett egyetemi tanórák és képzések szervezését is magára vállalta.
- Az alapítás óta együttműködési megállapodás született a Csokonai Színházzal, illetve előkészületben van hasonló a Modemmel. Előbbi eredménye a színház produkcióinak angol feliratozásával kapcsolatos munka, amelyben a BTK nyelvszakos hallgatói és oktatói vesznek részt. Terveink szerint 2023 februárjától pedig a Művészeti Központ szervezésében elindul egy olyan színházi képzés, amelynek kidolgozásában és megvalósításában a kar együttműködik majd a Szolnoki Szigligeti Színházzal is – sorolta köszöntőjében Takács Levente. A DE BTK oktatási dékánhelyettes kiemelte: a központ munkájának indulásához nem is lehetne felemelőbb alkalom, mint a ma esti koncert.
Az est karnagya Csató Péter, aki az Angol-Amerikai Intézet Észak-amerikai Tanszékének vezetője, de egyben képesített karmester is, így a zenekar összeállítása mellett a zenei programot is ő válogatta.
A telt házas koncert műsorszámai a világűr és bolygók által ihletett klasszikus darabok voltak, köztük Josef Strauss „A szférák zenéje” című keringője, a „Dal a Holdhoz” című ária Antonín Dvořák „Rusalka” című operájából, és a „Jupiter, a szeszélyes” Gustav Holst „Bolygók” című művéből. A hangverseny második részében a Star Trek-filmek zenéjéből hallhatott összeállítást a közönség.
![](https://cdn.haon.hu/2022/06/gAH92mOp61f4teXfKyhayW3iJnPIf286R7iloh4zri0/fit/800/534/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0ZDViZDE0ZDM3ZDQ3MjJhZWI2NmNhMmRmYmY1MzVl.jpg)
A koncerten közreműködött Takács Lilla (szoprán), Agnecz Klaudia (altfurulya) és a Debreceni Egyetem Nemzetközi Szimfonikus Zenekara.
Az est támogatói és társszervezői a BTK Művészeti Központ, a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium és a Debreceni Egyetemi Színház.