Paralel történetek az úton levőkről: fókuszban Grecsó Krisztián új kötete

A népszerű író, költő, újságíró, zenész múlt csütörtökön találkozott a debreceni közönségével, és osztott meg háttérsztorikat a februárban közreadott novelláskötetének írásairól. A Méliusz Újkerti Könyvtára zsúfolásig megtelt érdeklődővel, fiatalok és idősek egyaránt kíváncsiak voltak arra a – Grecsó szerint – különös leltárra, melyet a Valami népi című kötet foglal össze. 

„Tud mást is” 

Mindazok, akik követik Grecsó Krisztián munkásságát, tudhatják, egyfajta falusi krónikásként taposott utat magának a kortárs magyar irodalom földjein. A szülőfalu örök múzsa, az önmagát, identitását, helyét kereső főhős pedig sorra idézi a faluból városba költöző vívódását. Két éve, 2020-ban jelent meg a Vera elnevezésű regénye, mely megrendítette ezt a stabilnak hitt képet. Abban az író a 80-as évekbeli Szegedre kalauzol, majd egy általános iskolás kislány életének meghatározó pillanatain keresztül gabalyít bele a kedves hazugságok hálójába. Semmi ízes pletyka, semmi falusi. 

A legújabb novelláskötet ezzel szemben már a címében is bizonyosságot ad arról: Grecsó Krisztián nem hagyta maga mögött a falusi krónikás szerepét. Úgy tartja, a Vera megnyugvás lehetett számára és az olvasónak egyaránt: tud mást is. Bizonyítéka a rátermettségnek, aztán lendület egy újabb népi ihletettségű írásnak. – Megkönnyebbültem, és újra bátran mertem a faluról írni, aminek több oka is volt. Az egyik egy különös leltár – mondta. 

A kötet alapvetően – nem véletlenül a Nyugati pályaudvar van a borítóképen – úton lévő, valamilyen módon sorsukat elvesztő, máshová tartó emberek kötete. Másfelől egy teljesen új nézet az írónak is, aki időközben édesapa lett. Már nem csak önmagán, más tükrében is megláthatta azokat a normákat, hagyományokat, azt a habitust, amelyet otthonról hozott. 

Nem meglepő módon egyhamar anekdotázásba fordult a beszélgetés, párhuzamba állt múlt és jelen, és családi történetek magyarázták a novelláskötet sorai mögött megbújó pillanatokat, míg a megértést egyebek mellett Ottlik vagy éppen Móricz munkássága segítette. A Valami népi annak ellenére, hogy ismert vizekre terelte az írót és olvasót, mégis más képet hozott a megszokottól. A falusi lét és a család már nem makulátlan, ez pedig pecsétje az önazonosságnak, ez a szabadság maga. Az úton levéssel megbékélt író magabiztossága. A kötet vallomásait az író ciklusokba rendezte, olykor fájdalmas, olykor boldog helyzeteket tár vele az olvasó elé. Grecsó leszögezte: a szeretet most is hangsúlyt kapott az íráskor, egyúttal pedig emlékeztetett arra, hogy a „bentlévőség” nem feltétlenül kommunikálható egyértelműen kifelé.

Szerző és olvasó egyenrangúan 

A beszélgetésben Debrecen jelentősége is szóba került. A novelláskötet utolsó nagy boldogságtörténetének ugyanis éppen egy cívisvárosi református lelkésznek, Bölcskei Gusztávnak az olvasata adott új arcot, még a szerző maga is elvonatkoztatott miatta az eredeti üzenetétől (ha volt egyáltalán olyan). Grecsó Krisztián szerint ez a tökéletes képe szerző és olvasó egyenrangúságának. 

BBI