Bor és jazz: örök értékek

2022.06.23. 16:21

Különlegességekből nem lesz hiány a Bor- és Jazznapokon

Az országban elsőként, fél évszázada indult el a Debreceni Bor- és Jazznapok.

Forrás: Czinege Melinda

Ez ütős lesz! szlogennel nyitja meg kapuit a Bor- és Jazznapok augusztus 4-én a Nagyerdőn. A részletekről csütörtökön beszéltek a szervezők a találkozó helyszínén, a Békás-tó mellett. Idén hat borrégió 22 borvidéke mutatkozik be, három zenei színpadon láthatjuk a hazai, jazz műfajában alkotó zenészek és formációk legjavát.

Vállai Béla és Puskás István
Forrás: Czinege Melinda

A négynapos seregszemléről Puskás István alpolgármester elmondta, hogy Debrecen nem mondható ugyan a borkultúra fellegvárának, de kapcsolódások azért akadnak; ilyen Érmellék és Bihardiószeg, melynek három borát ismerheti meg az egyik legősibb szőlőfajtánk, a bakator iránt érdeklődők.

Forrás: Czinege Melinda

Felidézte, hogy  a Bor- és Jazznapok iránt már a 80-as évek elején nagy volt az érdeklődés nemcsak a hazai, hanem a kelet-európai közönség körében egyaránt.

Mészáros Réka
Forrás: Czinege Melinda

Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Nkft. ügyvezetője kiemelte, hogy az idei találkozón bemutatkozik Debrecen város bora, a gyerekeket pedig foglalkoztató pedagógusokra bízhatják a szülők a helyszínen kialakított gyermeksarokban.

Vállai Béla
Forrás: Czinege Melinda

Vállai Béla sommelier a fejlődő hazai borbirtokokról és a bor minőségének javulásáról beszélt, majd hangsúlyozta: a Nagyerdőn ezúttal újdonságok is várják a látogatókat, többek között borkoktélokat és alkoholmentes borokat kóstolhatnak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy célszerű az ismert borászatokon kívül az újdonságokat is kipróbálni, majd megjegyezte, hogy akár virtuális idegenvezetést is kérhetnek a Nagyerdőre, pontosabban a bor világába érkezők.

Zádor Tamás
Forrás: Czinege Melinda

– Ahány zenész, annyiféle jazz van – összegzett Zádor Tamás muzsikus. Úgy fogalmazott: a bor és a jazz azért jó páros, mert mindkettő örökös és állandó értéket képvisel. Színpadra lép a Balázs Elemér Group, Baló István, a Gáspár Károly Trió és még sokan mások. Ez ütős lesz: a programsorozat mottóját az adja, hogy a zenei felhozatal középpontjában idén az ütőshangszerek állnak majd.

Forrás: Czinege Melinda

A Debreceni Bor- és Jazznapok programjairól és kínálatáról részletesen a találkozó holnapján és Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

SZD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában