2022.06.13. 10:26
Ebes és az iskolája is jubilál augusztusban, öregdiákok jelentkezését várják
Nagyszabású rendezvénnyel kívánják megünnepelni az évfordulókat a nemzeti ünnepnapon.
Az Arany János Általános Iskola 55 éve nyitotta meg kapuit | Forrás: Kacsó-Árva Boglárka-archív
Idén ünnepli Ebes alapításának hetvenedik évfordulóját, valamint a helyi iskola főépülete 55 éve nyitotta meg kapuit. E két jeles évforduló alkalmából augusztus 20-án egy nagyszabású rendezvény részeként rendhagyó osztályfőnöki órát szerveznek az intézményben, melyre várják a korábbi osztályok, egykori diákok jelentkezését – tájékoztatott a község közösségi oldalán Szabóné Karsai Mária polgármester.
A tervek szerint az eseményen részt vesz az iskola egykori tanulója, Ungvári István, a Győri Nemzeti Színház színésze, akinek fényképét a volt tanulókat bemutató büszkeség falára is kihelyezik. Továbbá egész nap látogatható lesz a Fiúkfalva interaktív kiállítás is, amely Ebes történetének egy érdekességét mutatja be. További információk az iskola honlapján találhatóak.
HBN