2022.06.04. 10:02
A Nagyerdőben sétálva élvezhetjük a zenét
Egyedi környezetben és hangulattal várják a debrecenieket szombat este.
A „Grand Opening – Összetartozás” országos koncertsorozat június 4-ei debreceni eseménye a békás-tavi stégen kápráztatja el a közönséget. A Főnix Rendezvényszervező KNKft. is csatlakozott a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége által létrehozott nyárindító programsorozathoz, mely az ország több emblematikus városában is megvalósul.
A Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar hangversenyéhez ezúttal különleges atmoszféra társul, hiszen nem mindennap hallhatunk Haydn-, Beethoven-, Bizet-, Sarasate- és Poldini-mesterműveket egy tóparti stégen játszva. Ez alkalommal mégis tanúja lehet a közönség annak, hogyan zengi be a klasszikus zene a szombati, nyáresti Nagyerdei parkot. A koncert címe is e hangulatba simul, és a Szabadban nevet viseli. Az esten Herczegfalvi Zoltán hegedűművész közreműködik, és Balogh József vezényel.
A hetven éve fennálló Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar a már említett külföldi szerzők munkái mellé hazai művekből is válogat repertoárjába, így debreceni kötődésű mesterek, Kocsár, Kéler és Bihari munkái is felcsendülnek.
Várják tehát a kikapcsolódni vágyókat szombat este 18 órai kezdettel, hogy a zene örömével együtt köszönthessék a nyár szabadtéri kulturális szezonját. A rendezvény ingyenes, és egy nagyerdei séta alkalmával akár valamely padról hallgatva, akár a fűben egy pokrócon üldögélve is lehet élvezni a klasszikusok muzsikáját. (Részletes program a Kölcsey Központ honlapján.)
HBN
