Festum Varadinum

2022.05.02. 15:37

Fesztiválozni megy Debrecen Nagyváradra

A Festum Varadinum cívis programokkal gazdagodik idén.

Meleg Vilmos (balról), és Szabó Ödön Nagyváradot, míg Puskás István, és Bódor Edit Debrecent képviselte az esemény sajtótájékoztatóján | Forrás: Kiss Annamarie

A nagyváradi magyar közösség legrégebbi és legnagyobb rendezvénysorozata, a Festum Varadinum során a város és a térség történelmi egyházai, iskolái, kulturális intézményei, valamint civil szervezetei évről évre együttes erővel kínálnak élményt mindenkinek, kortól, felekezeti hovatartozástól, és érdeklődési területtől függetlenül.

Az idén 30 éves rendezvényen Debrecen is bemutatkozik

– számoltak be a hírről sajtótájékoztatón, hétfőn.

Erős, szoros kapcsolat

Puskás István alpolgármester elmondta, hosszú évszázadok óta szoros szálak fűzik össze Nagyváradot és Debrecent. – Ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolatrendszer tartós, és tartalmas legyen, a hétköznapi szálak különösen fontosak. Illetve szükség van olyan kiemelt pontokra is, amikor fel tudjuk mutatni, meg tudjuk ünnepelni a közösségünket. A Festum Varadinum egy ilyen esemény, legnagyobb örömünkre Debrecen aktív részvételével – hangsúlyozta, hozzátéve, a már meglévőek mellett további közös együttműködéseket tervez a két város.

Szabó Ödön, a Festum Varadinum főszervezője kiemelte, a május 15-29. között zajló eseményen 150-200 programmal találkozhat a nagyérdemű.

Új terek nyílnak meg, és rengeteg, fiatalokat megcélzó rendezvénnyel számolunk

– emelte ki. Folkestektől, koncertektől kiállításokon és filmvetítéseken át színházi élményekig – Ady Endre-tematikájú eseményekkel karöltve – megannyi program közül lehet majd választani. – Eddig leginkább az volt a jellemző, hogy mi jöttünk fesztiválokra Debrecenbe, így külön örömteli, hogy ez most fordítva történik – hangsúlyozta Szabó Ödön.

Programokban gazdag

Mint elhangzott, a rendezvénysorozat a Szent László Egyházmegyei Zarándoklattal indul majd, melyen városunk is reprezentálja magát. A fesztivál mottója, az „Itthon, szabadon”, utalva a romániai népszámlálásra, illetve a pandémia utáni időszakra. A Festum Varadinum Alapítvány kuratóriumának elnöke, Meleg Vilmos úgy fogalmazott,

a virágkarnevál nagyváradi megjelenése Debrecen részéről nagy hatással volt a helyi közéletre, a mostani aktív szereppel pedig csak erősödik ez a kapcsolat.

– Nagyváradon a magyar kultúrának nemcsak a múltja meghatározó, de reméljük, a jövője is az lehet, ehhez azonban rengeteg munkára van szükség – mondta, kiemelve, ennek egy remek alkotóeleme a 30 éve létrejött Festum Varadinum, mely a mai napig magyar rendezvényként szerepel Romániában, mint felmutatása a helyi magyar kultúrának. – Hiszek abban, hogy a rendezvénysorozat minden eleme arra szolgál majd, hogy az önazonosságunk által a jövőt építsük – fejtette ki.

Bódor Edit, a polgármesteri kabinetiroda jelenlegi egyházi és határon túli magyar közösségi kapcsolatokért felelős referense beszédében a Debrecenből „érkező” programokra tért ki. – Hiszem és tudom, hogy rendkívül színes programokkal gazdagítjuk majd a Festum Varadinumot – mondta. Többek között a Szólj be a papnak! sorozat, cívisházakról szóló kiállítás, illetve a debreceni Alföld folyóirat estje is szerepel a rendezvények között, de zenés és színházi elemekkel is készül a cívisváros.

PSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában