Jövő szombaton

2022.02.05. 12:22

Ünnepi koncerttel tiszteleg Papp János etnográfus előtt a Pendely család

Legutóbb az adventi gyertyagyújtások alkalámával láthattuk, legközelebb Nyírábrányban hallhatjuk a népszerű Pendely Énekegyüttest.

A Pendely találkozói a közösségépítésről is szólnak | Forrás: Tóth Lilla-archív

A Napló Tóth Lilla művészeti vezetőt kérdezte az elmúlt és a közelgő időszakról, de megtudtuk azt is, hogy mi történik a népzenészek háza táján a Debreceni Zenede falai között és azon kívül.

A járvány ellenére mozgalmas esztendőt tudhat maga mögött az együttes, tavaly több helyen, köztük a budapesti Hagyományok Házában is felléptek. Megtarthatták hagyományőrző találkozójukat is Váralján Egyszólam Tábor elnevezéssel, melyen rendszerint énekes mesterektől tanulják a dalokat, de előkerül a furulya, a duda, a citera is.

Itt mindennapos az együtt muzsikálás, az estébe nyúló kötetlen beszélgetések, melyek a hagyományőrző mesterek bemutatóival új töltetet biztosítanak a daloknak, az alkotásnak

– fogalmazott. Igaz, hogy a népzene mint műfaj mára rétegzenévé vált, a Pendely művészeti vezetője szerint a fiatalok nyitottsága és a 2012-ben elindult Fölszállott a páva című televíziós tehetségkutató műsor miatt mégis sokakat megmozgat. Csoportjai a Kispendely Ének­együttes, akik az általános iskolai korosztályt képviselik, a Bőgatya Ének­együttes, a fiúkból álló csoport, valamint a Pendely Ének­együttes, amelynek tagjait a középiskolai és egyetemista korosztály alkotja Tóth Lilla és munkatársa, Sáriné Szebenyi Judit szárnyai alatt. 

 

Igazodási pont

Az énekegyüttesek tagjai a sokéves közös munka által jó baráti társasággá, szinte családtagokká váltak, azonban az őket összekötő, még ettől is szorosabb kapocs a magyar népzene szeretete és tisztelete. – A népdalok, a tánc, a viselet mind-mind olyan eszközök, amelyek szerepet játszanak a közösségépítésben. Ugyanilyen fontos, hogy a személyiségfejlődésben is meghatározó elemek lehetnek. Már egy-két év alatt olyan értékrend alakulhat fiatalokban, ami az egész életükben biztos kapaszkodót, igazodási pontot tud nyújtani – emelte ki.

Az országos szinten is elismert énekegyüttest legközelebb február 12-én Nyírábrányban hallhatja a közönség, de fellépésük fontos évfordulóhoz is kötődik. Tóth Lilla doktori tanulmányai kapcsán fontos hagyatékra akadt, mely Papp János etnográfus, a népzenetudományok doktorának nevéhez köthető. – Papp János munkássága igen jelentős, mégsem mondhatjuk befejezettnek. Tevékenységének fő célja, Nyírábrány falumonográfiája nem készült el, ugyanakkor életműve előtt fejet kell hajtanunk, hagyatékának feltárásával pedig lehetőség nyílik Nyírábrány és a teljes Felső-Tisza-vidék gazdag vokális népzenei hagyományának mélyebb megismerésére és továbbéltetésére – mutatott rá végül Tóth Lilla. Idén lesz húsz éve, hogy elhunyt, ebből az alkalomból a település művelődési házában kiállítással és a helyi általános iskola diákjainak közreműködésével szerveznek ünnepi délutánt a népzene doktorának emlékére.

 

SzD 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában