Az összetartozás jelképe

2021.12.11. 15:28

Hajdúhadház is megkapta a Bocskai-szablyát

Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke nyújtotta át szombaton.

Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere (balról) és Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke

Forrás: hbmo.hu

Amint arról korábban beszámoltunk, Hajdúhadházon december 9-én elkezdődött az ünnepségsorozat, amelyet minden évben a település várossá válásának évfordulóján rendeznek.

 

Győztes szabadságharca után Bocskai István, Magyarország és Erdély választott fejedelme 1605. december 12-én Korponán adta ki azt az oklevelet, melyben több más település mellett Hadháznak is városi rangot adott, az ide telepített katonáit, a hajdúkat pedig kollektív nemesi szabadsággal adományozta meg – emlékeztetett közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat.

 

A december 11-i rendezvények a parkban kezdődtek, ahol Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke osztotta meg ünnepi gondolatait, majd a résztvevők megkoszorúzták Bocskai lovasszobrát. Mindezt rendhagyó testületi ülés követte a Városháza Dísztermében, ahol Csáfordi Dénes polgármester ünnepi beszéde után Pajna Zoltán átnyújtotta a megyei önkormányzat által készíttetett jelképet, a Bocskai István korabeli szablya hiteles másolatát, mely a térségi identitás, a térséghez kötődés erősítésének, a hajdú-bihariak összetartozásának szimbóluma. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában