hallgass bele!

2021.12.03. 12:16

Egy kis nyár a szürke télben: itt a One String legújabb dala

Stílusosan fejezi be 2021-et Troszt Éva és Nagy Attila Naten kettőse.

Pörgős tánczenével zárta az évet a debreceni kötődésű One String. A magát műfaji korlátok közé sorolni nem akaró együttes december 1-én debütált új dalával. Mint azt a duó portálunkkal közölte, a Még egy nyár című számban hallható elektronikus kitekintés nem szokatlan a szerző-producer Nagy Attila Naten világától, hiszen különböző néven már több esetben készített EDM-változatokat, mixeket.

„Mindig izgalmas kipróbálni valami új hangzást, valamit, amit nem várnának sokan egy formációtól, ami alapvetően elektroakusztikus hangszerelésre támaszkodik. Boldogok vagyunk, hogy egy másik arcunkat is megmutathatjuk a hallgatóinknak, akik a csatornánk szerint már több ezren vannak” – nyilatkozott lelkesen a dalszerző.

A Még egy nyár fülbemászó vokálját ezúttal is Troszt Éva jegyzi. Az együttes gőzerővel dolgozik már a következő számán, aminek a megjelenésére még a téli hónapokban számíthatunk.

Kapcsolódó cikkek:

https://haon.hu/kultura/helyi-kultura/a-mindenszentek-hangulata-ihlette-a-one-string-friss-dalat-5786186/

https://haon.hu/kultura/helyi-kultura/viszlek-magammal-hangulatos-dalt-mutatott-be-a-one-string-5677673/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában