2021.09.28. 16:35
Átalakuló zenei élethez átalakuló zenei szervezet jöhet Debrecenben
A Kodály Filharmónia Debrecen Nonprofit Kft. megalapításáról is szavaznak majd a képviselők a csütörtöki testületi ülésen.
20200803 Debrecen fotó: Molnár Péter MP Hajdú-Bihari Napló Zenei nagyhatalmak – a Kodály Filharmonikusok koncertje.
Fotó: Napló-archív
„A Debrecen város kulturális rendszereiben jelenleg zajló fejlesztéseknek köszönhetően, valamint a D2030 fejlesztési programban tervezett hangversenyterem-operaház beruházás mentén a város jelentősége a magyar klasszikus zenei életben még tovább növekszik. Az új zeneművészeti központot javarészt a város két hivatásos klasszikus zenei együttese, a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus fogja élettel megtölteni, így a következő években a város zenei életének vezetői számára a legfontosabb felelősség és feladat az, hogy Debrecen szakmai és egzisztenciális tekintetben is vonzó életpályát kínáljon a fiatal zeneművészeknek. Mindez különösen fontos annak fényében, hogy rövid időn belül két teátrumi játszóhelyen fog igény jelentkezni – a zenés színházi funkciók fundamentumát képező – szimfonikus zenekari feladatokra. A Kodály Filharmónia pandémia előtti, évről évre fejlődő mutatószámaiból adódóan, és a város kulturális stratégiájában betöltött kulcsszerepe miatt a szervezet működtetésének lehető leghatékonyabb módjára kell törekedni” – hangsúlyozza az előterjesztés.
Mint kifejti, az országos előadó-művészeti szegmens kulcsszereplői az elmúlt években sorra alakultak át költségvetési szervből nonprofit gazdasági társasággá, hogy gördülékenyebb működésre, gyorsabb piaci reagálásra, a munkaerő-piacon való sikeresebb érvényesülésre legyenek képesek. Az önálló, üzleti terv alapú gazdálkodás alapfeltételként jelenik meg a Kodály Filharmóniához került két új feladatellátás, a Kodály Zenei Versenyek és Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny kapcsán is, amelyek tekintetében a Kodály Filharmóniának nemcsak a zeneművészet, hanem a rendezvényszervezés munkaerőpiacán is sikeresen kell helyt állnia.
Az új forma előnyeként említi többek közt, hogy a közszolgáltatási szerződésben pontosan rögzíthető az elvárt feladat mennyiségi és minőségi követelménye, vagy hogy a teljesítményértékelés rendszerével az ügyvezető, rajta keresztül a társaság többi vezetője közvetlenül ösztönözhető a költségek csökkentésére és a saját bevételek növelésére.
A megalakítani kívánt társaság három divíziót fog működtetni; a Kodály Filharmonikusok Debrecent, a Kodály Kórus Debrecent, és a város zeneművészeti feladatait összefogó produkciós igazgatóságot, mely a hangversenyélet koordinációján felül a nemzetközi zenei versenyek és fesztiválok programszervezője is.
A Kodály Filharmónia Debrecen 2022. január 1-től működne gazdasági társaságként, a zökkenőmentes átállás érdekében a társaságot 2021. október 1. napjával megalapítanák. Ügyvezetője Somogyi-Tóth Dániel 2021. október 1-től 2026. január 31-ig, aki idén (december 31-ig) megbízási jogviszony keretében, díjazás nélkül látná el tevékenységé. Az új társaság megalapításának feltétele a 3 millió forint összegű törzstőke biztosítása, mely az önkormányzat 2021. évi költségvetésében rendelkezésre áll.
A társaság felügyelőbizottsága első tagjai 2021. október 1-től 2026. szeptember 30-ig, 5 év határozott időtartamra Komolay Szabolcs, Szabó Bence és Türk László lesz, akik tevékenységüket díjazás nélkül látják el.
HBN