különleges megoldások

2021.05.28. 11:02

Két napig még tovább „deszkázhatunk”

Vetítésekkel és szakmai beszélgetésekkel folytatódik a fesztivál.

Fotó: Molnár Péter

A Nagyerdei Stadion gyepére, valamint a Csokonai Irodalmi Laborba, azaz a régi Belvárosi Pódiumterembe várja a kortárs dráma kedvelőit pénteken és szombaton a Csokonai Színház. A teátrum idén különleges megoldásokkal rendezte meg a XI. Deszka Fesztivált, mely csütörtöktől három napon át mutatja be a vendégtársulatok produkcióit, igaz, a járványhelyzet miatt kertszínházként, a Nagyerdei Stadionban felállított óriáskivetítőkön keresztül. Pénteken és szombaton is lesz Nyílt Fórum, ahol a fesztivál produkcióinak alkotói és művészei beszélgetnek a seregszemlén bemutatott előadásokról.

Fotó: Molnár Péter

Pén­teken Fekete Ádám Tajge­tosz-show-ját, majd Levél Anyámhoz című online performance-át és a Csokonai Színház Toldiját mutatják be.

Szombaton Balogh Attila és Benedek Zsolt Y című ifjúsági előadását láthatja a közönség a nagyváradi Szigligeti Színház művészeinek előadásában, majd szombat este a k2 Színház Búcsúkoncert című produkciójával búcsúzik az idei, rendhagyó Deszka Fesztivál. A találkozó részletes programjáról a Csokonai Színház honlapján tájékozódhatnak.

HBN

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/kultura/helyi-kultura/kezdodik-a-csokonai-szinhaz-tavaszi-fesztivalja-5292463/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában