Adni át

Nincs új a nap alatt, de nyelvünk van-e elmondani a nekünk újat? Az őseink megénekelték helyettünk, a mi feladatunk megtanulni és továbbadni mindazt a kincset, amit ránk hagytak. Ezerféle népdalunkban benne van öröm, bánat, szerelem és fohász, áldás és átok egyaránt. Gyerekként is szerettem a népdalokat, éppen ezért ki sem maradtam volna a diákoknak szánt népdaléneklési versenyekből. Emlékszem, hogy volt egy-egy dal, amit a „nagyok” énekeltek, és úgy vágytam én is énekelni a felsősök tananyagát. Aztán tagja lettem a Csökmői Fonó Hagyományőrző Népdalkörnek, és beláttam, nem a tankönyvszagú dallamok éneklésére vágyom. Megismertem, milyen a saját falumé, és hogy milyen a másé, megtanultam, hogyan sírja el a saját búját az, aki itthon és az, aki az országhatáron túlról magyar. Színes volt és egyre színesebbé vált ez a világ számomra. Nekem fontos lett a népzene tisztelete, a magyar népi kultúra őrzése. Tovább is adom, mert ez a kincs attól válik még többé, ha nem csak magamnak teszek el belőle.