Fotókkal

2020.10.22. 20:31

Képeken a debreceni grafikusok két évtizede

Arcmaszkok mögött ugyan, de nagy érdeklődéssel nyílt meg a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének jubileumi kiállítása.

Fotó: Kiss Annamarie

Koroknai Edit, a Modem vezetője mondott elsőként köszöntőt a csütörtök délután megnyílt Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének jubileumi kiállítása előtt, az intézmény udvarán. A kortárs galéria vezetője hangsúlyozta, hogy a járványhelyzet miatt kiállításmegnyitót nem tarthatnak, és kiállítótérben is csak tizenöten tartózkodhatnak egy időben, de a szükséges korlátozások betartásával november 22-ig látogatható a tárlat, mely hetenként workshopokkal is jelentkezik majd.

Koroknai Edit, a Modem vezetője | Fotó: Kiss Annamarie

Tamus István grafikusművész, a 2000-ben megalakult a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete (GADE) egyik alapítótagja úgy fogalmazott: megemlékezve az elmúlt két évtized jelentőségéről 20 év délelőtt emléktáblát avattak a szervezet megalakulásának helyszínén, a debreceni Incognito Pub épületénél, majd közösen keresték fel az elhunyt egyesületi tagok sírhelyeit.

Tamus István grafikusművész | Fotó: Kiss Annamarie

Tamus István végül kiemelte Fátyol Zoltán és Áfra János munkáját, mellyel létrejöhetett a nagyszabású kiállítás.

Áfra János költő, művészeti író Tamushoz hasonlóan is csak rövid felvezetést hallhattunk tárlatvezetései előtt, a létszámkorlátozás miatt ugyanis egymás után több alkalommal ismertette a kiállítás legfontosabb tudnivalóit a közöséggel. A szakember arra emlékeztetett, hogy Albert Dürer magyar származású volt, így a GADE névválasztása is egyféle ambíciót jelez, emellett tiszteleg az elmúlt 500 év előtt. – Az egyesület ezzel a névvel nem csak a helyi értékeket emeli meg, hanem inspirálja a helyi alkotókat is. Áfra János végül arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy a húszéves jubileumot még emlékezetesebbé teszi a helyszín: a Modemben mutathatják meg az alkotókör sokszínűségét.

SZD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában