Mesélő helytörténet

2020.06.10. 11:16

Hetven éve nyílt meg a Nagyerdei Szabadtéri Színpad

A Lenin parki létesítményben megtartott avatás alatt nem jártak a villamosok a Sztálin körúton.

Fotó: Méliusz Könyvtár-archív

„Országos kultúrverseny helyszíne lesz ma Debrecen: ünnepélyes keretek között este fél 9 órai kezdettel adják át rendeltetésének a nagy­erdei Lenin-parkban lévő szabadtéri színpadot a város dolgozóinak”

– adta hírül a Napló elődje, a Néplap 1950. június 10-i száma.

A kereken 70 esztendeje közölt cikkünk szerint az átadás keretében Balogh Endre polgármester elvtárs mondott beszédet, majd az operaház szólistái néhány orosz és magyar operarészletet énekeltek. E műsorszámot követő szünet után került sor a Székely fonó előadására – olvasható a hír­adásban.

Kodály a sebesvonaton

A bemutatón szereplő szólisták: Mátyás Mária, Palánkai Klára, Király Sándor, Tóth Lajos már megérkeztek Debrecenbe, és az előző napon részt vettek a késő estig tartó próbákon is. A díszelőadásra pedig több minisztérium, a zenei élet számos képviselője mellett városunkba érkezett Kodály Zoltán, a Székely fonó szerzője is. A rendkívül érdekes cikk arról is föllebbentette a fátylat, hogy a neves művész a délutáni sebesvonattal jött Debrecenbe, s az állomáson ünnepélyesen fogadták.

Fotó: Méliusz Könyvtár-archív

Az 1950. június 10-i Néplap jelezte azt is, hogy a felejthetetlen élményt jelentő elő­adások iránt óriási, eddig még soha nem tapasztalt érdeklődés mutatkozott. Mindkét este zsúfolt nézőtér előtt adják elő a Székely fonót, s a közönség soraiban nagy számban foglalnak helyet a munkások, dolgozó parasztok, traktoristák, azok, akiket a múlt rezsim uralkodó rendszere elzárt mindennemű kulturális lehetőségtől – fogalmazott az ismeretlen szerző.

Egyforintos állójegyek

A jegyeket az Ibusz árulta, és a nagy érdeklődés miatt az első estére 1 forintos állójegyeket is lehetett vásárolni. Szó volt arról is, hogy hétfőn este is megismétlik a Székely fonót. Erről, mint jelezték, a vasárnapi lap adott információt, és „a városban lévő összes hangoshíradó útján is” tájékoztattak.

Az előadás tartama alatt a Sztálin körúton este fél 9-től kb. 11 óráig szünetelt a közlekedés, utána azonban a Központi Egyetemnél lévő villamosmegálló előtt megfelelő számú villamoskocsi állt a közönség rendelkezésére. A cikk kitért arra is, hogy az új létesítményt ettől a villamosmegállótól vagy a Lenin parkban lévő Vigadótól lehet megközelíteni a sétautakon.

A korabeli olvasóközönség azt is megtudhatta a fotók és szerzőfeltüntetés nélküli közleményből, hogy a péntek délutáni próbákra megérkezett Oláh Gusztáv, az operaház vezető főrendezője, aki a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a Székely fonó debreceni próbáiról, a szabadtéri színpadról és a korszerű technikai berendezéséről. Néhány tanácsot is adott a Csenki-kórusnak és a MÁV Filharmonikus Zenekarnak.

A Néplap értesülései szerint a vasárnap esti előadáson megjelenik Ménes János elvtárs, Debrecen volt polgármestere. Ő volt akkor a Belügyminisztérium „elnöki ügyosztályának h. vezetője”, és nagy szerepet játszott a festői környezetben felépült Szabadtéri Színpad létrehozásában.

Vass Attila

2014 óta már új külsővel

A létesítmény töretlen népszerűségnek örvendett minden korosztály körében. Az öreg fák alatt népművészeti műsorok, színházi előadások, rock- és dzsesszkoncertek, valamint gyerekprogramok is szórakoztatták a vendégeket. A létesítményt 2014 nyarára újították fel, előtte hosszú évekig nem működött.

Kapcsolódó cikkek:

Megújul a mi szabadtérink

Igyekeznek megőrizni a hely hangulatát

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában