programajánló

2020.03.05. 21:51

Tavaszindító koncertek hétvégéje

Végre hamarosan itt a hétvége, amikor kifújhatjuk magunkat az egész heti robotolás után, s talán van időnk egy kis szórakozásra is.

Fotó: Molnár Péter

Március 6., péntek

20 óra: Intim Torna Illegál 10 – Debrecen, Roncsbár

Négy album, ötven dal, tizenegy kislemez, tíz videóklip! Ötszáz koncert, négyezer setlist, ötszáz pár dobverő, harmincezer ugrabugra! 2020-ban tízéves az Intim Torna Illegál, így a zenekar úgy döntött, hogy felidézi a tíz év együttlét és barátság legszebb, örökké tartó pillanatait. Vendég a Kávészünet zenekar.

Az Intim Torna Illegál 2010-es megalakulása óta hazánk egyik kedvenc koncertzenekara, a klub- és fesztiválélet egyik legenergikusabb produkciója, amely mély gondolatokat tálal fülbemászó slágerekbe csomagolva, melyekből a Vágjál lyukat a kádba egyenesen szlogen lett, de a Mennyország kapuján át a Köszönöm szépenig vagy az idei Feltettem a polcra a szívemet-ig számos dal megjárta a rádiós slágerlisták tetejét. A megújult zenekar a 2017-es Köszönöm szépen EP dalait is beépítve 2018-ban egy egységes albummal jelentkezett Élni jöttünk címmel, melyről decemberben a BÚÉK című filmben is hallható Minden kedden című dalhoz készült a filmvígjátékhoz kapcsolódó videóklip. A fizikai formátumban kapható album aranylemez lett. 2019 tavaszán példa nélküli módon számot írt és klipet készített az ittas vezetés ellen Feltöltve címmel. A dalban közreműködik a Készenléti Rendőrség rezesbandája is, amely fellép az ITI június 20-i koncertjén is a Budapest Parkban.

20 óra: Radar 15 koncert + Gépmadár – Hajdúszoboszló, Rock Café

A banda 15 éve működik intenzíven, egyhuzamban, töretlenül. 2020-ban egy kicsit felrázott, újrabolondított műsorral támadnak mindenhol. Persze a kihagyhatatlanok maradnak, de sok érdekességet és meglepetést ígérnek a bulikra. Vendég a Gépmadár!

21 óra: Hernyák-Kapusi-Kalmár Trio – Debrecen, Incognito Club

Március 7., szombat

19 óra: Ivan & The Parazol – Hajdúszoboszló, Rock Café

Az együttes 2010 februárjában alakult Budapesten a Városmajori Gimnáziumban. A klasszikus rockzenét a kortárs trendekkel vegyítő, dinamikus, szabad stílusnak köszönhetően rövid idő alatt népszerű koncertzenekarrá vált a fiatalok körében.

Első klipjüket a Marshall című dalhoz forgatták 2010 őszén, amely egyre élénkebb figyelemre tett szert mind a szakma, mind a közönség szemében, így 2011-ben az MTV Brand New jelöltjei közé is bejutottak. 2011 októberében jelent meg következő klipjük az In Air című számhoz, melyet hamarosan a rádiók is játszani kezdtek, a korábbinál sokkal nagyobb ismertséget hozva az együttesnek. 2012 januárjában játszottak az MR2 Akusztik című műsorában, ahol Frenreisz Károllyal (Skorpió) és Tanka Balázzsal (Turbo) is együtt adtak elő. Ugyancsak 2012 januárjában jelent meg Yellow Flavour című első kislemezük, amelyen szerepel az In Air magyar nyelvű átirata Jól áll nekem az élet címmel, amely az eredeti száméhoz hasonló sikernek örvendhetett – olvasható a Wikipédián.

21 óra: Katvanhoe-koncert – Debrecen, Incognito Club

A zenekart Bujdosó András gitáros alapította, miután kiszállt az Ölveti Blues Bandből. Az elmúlt két évtizedben Katvanhoe sokfelé megfordult a világban, magába szívta a különböző zenei irányzatokat, kiválasztotta és összegyúrta azokat a stílusokat, ami neki leginkább tetszett; a funky, a blues és a rockzene ötvözete egyedi hangzást adott a zenekarnak.

A négy halandó – akiknek nevét adta – már régóta bűvölték hangszereiket, mindegyiknek jól nyomon követhető zenei múltja van. Azért találkoztak, hogy ez a zene életre keljen, elérjen mindenkihez, aki nyitott és fogékony arra, hogy – a mára erősen deformálódott zenék között – megtalálja egy valódi zene igazi értékeit – olvasható debrecenirockmuzeum.hu oldalon.

21 óra: Hiperkarma – Debrecen, Roncsbár

A Hiperkarma egy magyar, rock and roll elemekkel tarkított alternatívrock-zenét játszó együttes.

Bérczesi Róbert „alapította” 2000 nyarán, miután előző együttese, a Blabla feloszlott. Logója egy vészkijáratot jelző piktogram megfordítva. A zenekar 2007-ben feloszlott, azonban 2011-ben újraalakult. Még abban az évben ismét kényszerpihenőre szorultak, hogy 2014-ben újra koncertezni kezdjenek. A Hiperkarma nevéhez fűződik a Dob+basszus című zenetörténeti műsor azóta slágerré vált főcíme is, amelyet Dob+Basszus néven adtak ki maxi formátumban.

22 óra: Unexpected Frequencies w. Thomas Borza & Dirty Ice – Debrecen, Nagyerdei Víztorony

A Mariposas Production és CivisGround rendezvénysorozat egy évtizede masszív részt vállal a keleti régió elektronikus zenei kultúrájának formálásában! Mindkét sorozatra jellemző a zenére nyitott emberek kiszolgálása, közösséggé formálása és a legelőremutatóbb zenék prezentálása!

Borítókép: Koncertezik a Hiperkarma

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában