„Ha újból kezdeném, most is csikósnak mennék”

Az 53. Hortobágyi Lovasnapokon kaptuk lencsevégre, s elmondta, ő már ott volt az első lovasnapon is, akkor csikósként, most pedig már nézőként vett részt az utóbbin.

Hogyan emlékszik az első lovasnapokra?

Összetoltak két pótkocsit, az volt a tribün, ott zajlott a megnyitó, onnan dirigálták a rendezvényt. Aztán hamarosan, pár éven belül felépült a mai lelátó. Egy ideje betegeskedem, így már csak látogatóként szerepelek, de azelőtt a megnyitón én is „előcsergettem” évtizedekig. A programok ugyanúgy alakultak, volt egy körvágta, csikósbemutató, ebéd után a megnyitó, a csikósok és a többi szereplő mind bemutatkoztak. Nagyon látványos, színvonalas volt a rendezvény akkor és most is. Sokan a méneshajtásra jönnek, míg mások a csikósversenyre, azt nagyon szerették mindig is. Múlik az emberen is a verseny, de főleg a lovakon, hogyan futnak, hogyan bírják tüdővel.

Változik minden, de vajon csikósból van elég utánpótlás?

Amikor én voltam 20 éves, többektől tanultam szinte egymagam, most egy idősebbtől tanul sok fiatal. A mai csikósok szintén fiatalemberek, kevés a tapasztalt, mint az én fiam, aki már 50, s viszi tovább a lovak szeretetét.

Hogyan gondol vissza az elmúlt évekre?

Nekem világ­életemben a ló volt a mindenem, az elődeim, a nagyszülők is csikósok meg gulyások voltak, ezért abban nőttem fel én is. Ez amolyan „lóbetegség” – szoktam mondani, akire ráragad, abból nem lehet kivenni, csak ha meghal.

Szép emlékeim vannak. Volt, hogy 160 darab csődörcsikót őriztem, 1–3 éveseket. Minél több volt, annál jobban lehetett boldogulni velük. Mikor 5-6 van, akkor megszaladnak és odavan mind. De ha van 200 vagy több, s az eleje megszalad, a hátulja még legel. Amikor 5-600 lovat őriztünk, jobban meg kellett dolgozni a vízhúzással, nagyon nehéz kötelesség volt az itatás. Ma már ez sem problémás, mert motorizált kutak vannak. Ha újból kezdeném, most is csikósnak mennék!

Barak Beáta

Borítókép: Versenyzők az 53. Hortobágyi Lovasnapokon.