2019.06.27. 11:11
Városuk történetét ismerték meg a hajdúdorogi diákok
Izgalmas, kalandokkal teli hetet töltöttek el az ötödik osztályosok a tizenkettedik honismereti táborban.
Fotó: Olvasónk felvétele
Alaposan felkészültek a Mészáros Károly Városi Könyvtár dolgozói az immár 12. alkalommal megtartott honismereti táborba látogató gyermekek fogadására. A közösségi program kivitelezésébe ezúttal a Honismereti és Városvédő Egyesület tagjai is örömmel kapcsolódtak be. A táboroztatók a korábbi évek kiadványait tanulmányozva igyekeztek érdekes információkkal felkelteni a Hajdúdorog története iránt érdeklődő gyermekek figyelmét, különös tekintettel a város hagyományaira, gazdag népszokásaira, valamint természeti- és építészeti értékeire.
Meglesték a gyurgyalagokat
A programokban bővelkedő héten a gyerekek a település temetőiben híres emberek sírjait keresték meg, védett fákat kutattak fel, valamint a város központját ékesítő római, református és görögkatolikus templomok építésének történetével is megismerkedtek. A legációban Hajdúdorogon járt Csokonai Vitéz Mihály költő emlékére a református templomban verset olvastak fel az ötödikes diákok.
Gulyás Attila muzeológus a Helytörténeti Gyűjtemény és a Tájház bemutatásával érdekes információkkal gazdagította a táborozók tudását. Élményeik tárházát gazdagította a kerékpártúrával egybekötött gyurgyalag les is.
Az eseménydús hetet kézműves foglalkozás, süteménykészítés és vidám játékok színesítették. A gyermekek és a szervezők a tábor zárásaként Fodor Mihály hajdúdorogi születésű pedagógus dramatizált népmeséjével lepték meg meghívott vendégeiknek.
Ezen a napon hirdették ki a vetélkedők eredményeit is, ahol a négy csapat – Hegy-tizedi darvak, Gát-tizedi árvalányhaj, Vidító-tizedi kérészek és Telekhegy-tizedi gyurgyalagok – legjobbjai vehették át jól megérdemelt jutalmaikat. A programokban bővelkedő honismereti tábort a könyvtár udvarán főzött paprikás krumpli elfogyasztása zárta.
Miska Andrea