Viszlát a Virágkarneválon!

2019.06.25. 08:45

Nincs vége a táncnak

A hagyományokhoz híven idén is a Kölcsey Központban tartotta meg évadzáró gáláját a Piruett Tánc Stúdió.

Fotó: olvasónk felvétele

Arany- és ezüst­esővel tértek haza a közelmúltban a debreceni Piruett Tánc Stúdió növendékei Pulából, az International Dance Federation (IDF) 17. alkalommal megrendezett világbajnokságról. A hagyományokhoz híven idén is a Kölcsey Központban tartották meg évadzáró gálájukat, melyen négy megyei település növendékei mutathatták meg tudásukat a közönségnek.

Fotó: olvasónk felvétele

– Háromtól húszéves korig kétszázhúsz táncosunk és kilenc felkészítő tanárunk közreműködésével mutatkoztak be biharkeresztesi, berettyóújfalui, balmazújvárosi és debreceni növendékeink. A kétfelvonásos előadáson a nézőknek az idei tizenöt versenykoreográfiát mutatták be, köztük az öt aranyérmes és az ezüstérmes produkciót is. A második részben musicalblokkal készültünk, így a csoportok olyan zenére táncolhattak, mint a Flash Dance, a Mamma Mia és a Hotel Menthol, a Moulin Rouge vagy a Kabaré – mondta el a Naplónak Simonyi Kitty koreográfus.

Nyáron sem pihennek

– Új gazdát kaptak a társulat vándorkupái is, táncosaink ugyanis minden évben, mindhárom korosztályból, a gyermek, a junior és felnőtt korosztályból is megszavazzák, hogy ki az a versenyzőnk, aki a legtöbbet fejlődött az adott tanévben. A kategóriák győztesei a kupát egy évig őrizhetik. Minden évben, idén nyáron is megszervezzük óvodás és iskolás nyári táborainkat is, legközelebb pedig augusztus 20-án, a virágkarneválon láthat minket a közönség, amit edzőtáborunk követ majd. Honlapunkon minden információ megtalálható a Piruettel kapcsolatban; az újonnan jelentkezők beiratkozására szeptember elején kerül sor – tájékoztatott Simonyi Kitty.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában