2019.06.14. 11:27
Egy igazán ütős hármas: a TanBorEn
A Kamara Virtuózok első győzteseinek célja az ütős játék népszerűsítése.
Fotó: Molnár Péter
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói alkotta TanBorEn Trió nyerte a Duna TV országos komolyzenei vetélkedőjének június 7-i döntőjét, de magas színvonalon szerepelt a szintén debreceni Flautica fuvolakvartett is. A győztes csapattal csütörtökön arról beszélgettünk, milyen céllal indultak a vetélkedőn, és milyennel távoztak a megmérettetést követően.
Hárman, háromfelől
Kerek Csombor Kazincbarcikán született, az ottani zeneiskolában kezdett, majd a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumból felvételizett a zeneművészeti karra. – A zene mindig is az életem része volt, mivel a szüleim szintén zenészek – fogalmazott. Tóth Levente a Kecskemét melletti Városföldön lakik, és szintén a Kodályból került az egyetemre. – Kiskorom óta zörögtem, csörögtem – mondja, innen is jött az ütőshangszer-választás. – A dédnagyapám dzsesszzongorista volt, és szintén trióban játszott, így nekem is az ereimben csörgedezik a zene.
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/uknQAGBJrPUG2adnve4qhuf5w9PvsodsNlosI7Bb4Oo/fill/5184/3888/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlhOGQ4YjUxYjIyYjQwODViNmRmOGJlZTYwM2U1ZGFh.jpg)
Madaras Zoltán balatonfüredi, a helyi zeneiskolában kezdett, és mivel fiatal kora ellenére nem engedték ütőzni, ezért hegedülni kezdett, majd öt év elteltével váltott az „ütők világába”. Érettségi után Budapesten tanult tovább a Weiner Leó Konzervatóriumban, majd itt, Debrecenben folytatta. – A komolyzene színes világ, az első pillanattól kezdve nagyon izgalmasnak találtam, hogy egy ütősnek a csörgőktől a dallamhangszerekig mennyi mindent kell ismernie – mondja.
Sikerek a dobszerkón túl
A fiúk először egy olaszországi internetes ütősversenyre jelentkeztek, pár napra rá írták ki a szervezők a Virtuózok jelentkezését. – A versenykiírás teljesen megegyezett mindkét helyen, ezért jelentkeztünk – mondják. Csombor arról beszélt, hogyan lett győzelem a jelentkezésből. – Az volt a célunk, hogy népszerűsítsük az ütőhangszeres zenét, és azt, hogy a dobszerkón kívül más is létezik. Eleinte csak a harmadik fordulót tűztük ki magunk elé. Aztán, a döntőben már nem is a győzelem volt a szemünk előtt, hanem az élő adás varázsa, és hogy örömzenét tudjunk produkálni.
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/AYpEbOTpFVuA4Smtzh9Uujif6ci7no9Bbfbp4Y6Rbo4/fill/4402/2860/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM1NTY0MDQxNzQ3NjQ4Yzk5Y2M3Y2RhNTA0Y2MzNzAw.jpg)
A győztesek belföldi és külföldi koncertlehetőségekkel is gazdagodtak, így várhatóan a közeljövőben több világvárosban is megismerheti őket a nagyérdemű. Továbbra is drukkolhatunk a debreceni fiataloknak, hiszen az olaszországi internetes kamarazene-verseny döntőjébe már bejutottak, és a nyár folyamán derül majd ki, feljutottak-e újból a csúcsra.
SZD