Hortobágyi Lovasnapok

2019.06.18. 14:03

Carameltől a Nemzeti Vágtáig

Új programokkal is várja a vendégeket a Hortobágyi Lovasnapok július 12-14. között.

Fotó: Kovács Péter

A programszervezésben csak úgy tudunk erősek lenni, ha összefogunk – ezt Széles Diána, Debrecen alpolgármestere jelentette ki az idén 320 éves Hortobágyi Nagycsárdában, a július 12-14. között sorra kerülő 53. Hortobágyi Lovasnapok sajtótájékoztatóján kedden.

Széles Diána
Fotó: Kovács Péter

– Hortobágy a hagyományőrzés központja; a szervezésbe, a programokba, a lebonyolításba három éve szállt be Debrecen. A megyeszékhelynek kötelessége figyelni a térség turisztikai rendezvényeire, továbbá a repülőterével és a fizetőképes keresletével mintegy felhajtóerőt jelentve segíteni Hortobágyot. Az idén 10 millió forinttal támogatjuk a rendezvényt, segítve a programkínálatot – tette hozzá Széles Diána.

A tájegységre jellemző pásztorkultúra múltjának és jelenének, valamint a Mátai Ménes lótenyésztő munkájának, és a ma is használt fogatgyűjteményének megismertetése és népszerűsítése a célja a rendezvénynek.

Medgyesi Gergely Árpád
Fotó: Kovács Péter

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a már hagyományosnak számító csikósbemutatók, lovasversenyek mellett ebben az évben is megrendezik a Nemzeti Vágta hortobágyi előfutamát, továbbá újdonság lesz a másfél hektáros gyermeklovasfalu, illetve az egyik kereskedelmi rádióval közös rendezésben esténként Caramel, Balázs Fecó és Wolf Kati is fellép.

Bendes Csaba
Fotó: Kovács Péter

– Hortobágy kitűnő partnernek bizonyult a Nemzeti Vágta egyik előfutama megrendezésére, és az idén nem volt kérdés, hogy ismét megrendezzük a lovaseseményt – fogalmazott Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta Elővágta és Nevezési igazgatója, aki hozzátette, hogy ebben az évben kishuszár futamok is lesznek.

Szladek Róbert
Fotó: Kovács Péter

Szladek Róbert, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ménesvezetője hosszasan sorolta a három nap lovasprogramjait, amelyek között a profik és amatőrök, felnőttek és gyermekek is szerepelhetnek.

Bódor Edit
Fotó: Kovács Péter

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az esti koncerteket és a családi programokat emelte ki a kínálatból.

KZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában