kiszakít a hétköznapokból

2019.05.10. 20:30

Színessé teszi a fekete-fehér világot

Mint elmondta, családi indíttatásból teszi; anyai ágon sok kreatív emberről tud.

Fotó: Molnár Péter

Édesanyja, aki már 80 éves, maga is nagyon tehetséges, a hetvenes években a népművészet ifjú mestere címet viselte, tányérokra festett népi motívumokat, újabban pedig ikonokat készít.

– Gyerekként sokat rajzoltam, ebben kiváló tanárok segítettek: a hajdúszoboszlói általános iskolában Buka László, akinek meghatározó szerepe volt abban, hogy merjek rajzolni, majd később a gimnáziumban Bede Sándor egyengette a pályámat, merthogy rajztanárnak készültem – idézte fel a bírónő. – Édesanyám azonban azt mondta: tanulj jogot, utána még rajzolhatsz! – és én lényegében ezt valósítom meg – teszi hozzá.

Maradt hobbi

– Mindig rajzoltam, gondolkodás közben ma is gyakran firkálok. A szegedi jogi egyetemen a tanulás mellett hobbiból rajzoltam, ekkor viszont felismertem, hogy ez vagy egy életforma, vagy csak megmarad hobbiszinten. Ugyanis nagyon el lehet merülni benne, nem véletlen, hogy a művészek annyira máshogyan élnek. Amikor alkotok, megszűnik körülöttem a világ – magyarázza. Egy Szűz Máriát ábrázoló ceruzarajzot mutat, amit hat órán át, egyhuzamban készített. – Külön büszkeséggel tölt el az, hogy a Mária-képem 2018. évben szerepelhetett az Országos Bírósági Hivatal „Ezek is mi vagyunk” kötetében, amelyben, tavaly immár hetedik alkalommal, a bírósági szervezet munkatársai által készített művészeti alkotások jelennek meg.

Ceruzarajzai fekete-fehérek, ahogyan a munkája is
Fotó: Molnár Péter

A festés számára önterápia is. Előfordul, hogy egy megterhelő nap után ki akar szakadni, és „gyorsan” fest valamit, de jellemzőbb hogy hétvégén alkot, vagy amikor több ideje van. – Az igazán nehéz, szörnyű ügyek után, amikor feszített, koncentrált állapotban vagyok, a rajz nem tud rögtön kihozni, szükséges egy kis időnek eltelnie, nem is lehet rögtön leülni festeni. Le kell nyugodni, csak utána lehet az ecsethez nyúlni – mondja Gulyás Csilla.

– A ceruzarajzaim fekete-fehérek, ahogyan a munkám is az. Egyrészt a fehér papíron a sok fekete betű, másrészt a fekete-fehér világ: talárban, kimért bírósági légkörben, száraz tényekkel dolgozom. Emiatt, ha festek, nagyon szeretem a színeket, és egyik kedvenc témám a virágmotívum, mely nagyon messze áll a bírói léttől, éppen ellenpontja az élet árnyoldalának, amiben mozgok – vallja Gulyás Csilla.

Más világ

Mindenféle technikát kipróbált; vannak tűzzománc képei, ceruzarajzok, akvarellek és akrilfestéssel készült képek, legújabban pedig fára fest. – Az akvarell technikát használom leggyakrabban, ez lényegében vízfestés, és gyors, mert gyorsan szárad. Ilyenkor én keverem ki a színeket, bármilyet, amit szeretnék. Akár 10 perc alatt elkészítek egy képet, de a jellemzőbb inkább az egy óra. Ez a festési mód gyorsan pozitív élményhez juttat – árulja el a bírónő.

Ceruza (grafit-)rajzairól azt mondja: – Annyira távol akartam tartani magam a negatív dolgoktól, hogy kezdetben nem mertem, nem tudtam feketét használni. De ahol fény van, ott sötétség is van, és ez egy kis önterápia volt, megtanulni, hogy ne féljek a feketétől. Itt ez a kép, úgy készült, hogy feketére festettem a teljes lapot, majd radírral kiszedtem a grafitot, így alakult ki egy férfi portréja – mutatja.

Az egyik kedvenc témája a virágmotívum
Fotó: Molnár Péter

– Nagyon más világ a kettő, a bíróság és a festés, és éppen ez a lényeg. Ismerőseim időnként kérik, hogy készítsek nekik képet, és ez a legnagyobb elismerés számomra – összegzi hobbiját.

Amikor a gyermekrajzok kiabálnak

Gulyás Csilla büntetőbíróként az élet árnyoldalát látja. A legnehezebb ügyei közé tartoznak, amikor gyermek áldozatokkal van dolga. – A gyerekek gyakran rajzolnak spontán, és többnyire az őket ért traumákról. Vizsgálati módszer is, hogy a pszichológus rajzoltatja a gyermeket, majd elemzi az elkészült képet. Nemrég volt a járásbíróságon egy eset, amikor egy gyermek szexuális bántalmazásának gyanúja miatt nyomoztak a szülők ellen. A kicsi rajzai szakértelem nélkül is árulkodtak a vele történtekről – idézi fel. Mint mondja, a hasonló esetekben a rajzok szexuális tartalmúak, vagy például elhanyagolásnál a szülőtől messze és nagyon kicsinek ábrázolja magát a gyerek. És ha rajzol, az már jó, mert a történteket nem zárja be, a rajz segít neki a feldolgozásban.

– Egy pszichológus szakértő a kép tartalma, a színek, a méretezés alapján tud következtetéseket levonni. De igazából az ilyen gyerekrajzok szinte kiabálnak arról, mi történt, a hangulatuk, a bennük lévő feszültség igen árulkodó – hangsúlyozza a bíró.

SzT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában