Körkép

2024.06.13. 20:00

Idén oda a magyar görögdinnye? – több helyen elverte a jég a dinnyetermést

Egyre több helyen lehet már kapni olasz és spanyol dinnyét. Azonban magyar görögdinnye még nem látható a polcokon, utánajártunk, milyen lesz idén hazai termés.

Nagy Emese

Valahol elverte a jég a görögdinnyetermést, de nem kell félni, lesz bőven a finom magyar gyümölcsből

Forrás:  MW-archív

Május elején annak jártunk utána, lesz-e elég gyümölcs Hajdú-Biharban. Akkor Kocsis Márton, a FruitVeB szakmai referense úgy fogalmazott, az már biztosan kijelenthető, hogy a márciusi meleg időszak miatt általában a gyümölcsállományok fejlődése legalább 10 nappal, de inkább 2 héttel a szokásos menetrend előtt járt. – A mostani hidegebb periódus kicsit mérsékelt ugyan, de még mindig lényegesen korábban kezdődik a szezon, mint általában – tudtuk meg a szakértőtől. Áprilisban ugyan voltak lokálisan fagykárok, de országos méretű, igazán komoly fagy nem sújtotta az ültetvényeket – mondta. A napokban azt tapasztaltuk, egyre több helyen lehet már kapni görögdinnyét, amit szokás nevezni a nyár egyik slágergyümölcsének, azonban a polcokon még nem látni hazait, így utánajártunk, idén mikorra várható a magyar görögdinnye szezonja. Apáti Ferenc, a Fruitveb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Haon megkeresésére elmondta: jelenleg, azaz június elején az importáru legnagyobb része Görögországból érkezik, a mag nélküli fajták pedig szinte kizárólag Spanyolországból. Ezek mellett kisebb mennyiségben Olaszországból és Marokkóból származó tételek is találhatók a kiskereskedelmi láncokban.

Utánajártunk, mikortól kapható magyar görögdinnye a boltokban
hazai gyümölcs dinnye Haon Debrecen
Utánajártunk, mikortól kapható magyar görögdinnye a boltokban
Forrás: MW-archív

Idén hogyan alakul a hazai görögdinnye ára?

– Június elején az állományok pillanatnyi fejlettsége körülbelül 10 nappal előzi meg a tavalyi évben tapasztaltat, ami azt jelenti, hogy a kiskereskedelmi láncok polcain június utolsó hetében, körülbelül június 25-től jelenik majd meg nagy mennyiségben a magyar dinnye. Ez nem jelenti azt, hogy hajtatott fóliás magyar görögdinnyét már ne lehetne kapni a piacokon, de ezeknek a tételeknek a volumene még nem meghatározó. Az árak tekintetében annyi biztos, hogy Magyarországon a munkaerő költségei tovább emelkedtek, a dinnye árát pedig egyrészt a termesztési költségek, másrészt a kereslet-kínálati viszonyok határozzák meg. Ennek egyik legfőbb tényezője a meleg nyári időjárás, ilyenkor mindig jobban fogy a dinnye, ha pedig hűvösebb időszak köszönt be, látványosan visszaesik a fogyasztás, ami az árak átmeneti csökkenését eredményezi, mert felhalmozódhatnak a készletek. Ezért egyelőre nagyon korai lenne bármit is mondani az árak alakulásáról – mutatott rá Apáti Ferenc.

Az elnök továbbá kifejtette, eddig az időjárás összességében az átlagosnál jobbnak mondható, ez a pillanatnyi helyzet, és régiós eltérések is vannak: Baranyában például túl sok csapadék esett, ott iszapos a föld, levegőtlen talajviszonyok alakulhatnak ki. Az országban egy-két helyen jég is esett, de összességében, a nagy képet nézve az időjárás eddig kegyesebb volt hozzánk, mint tavaly.

Nem állunk rosszul dinnyefogyasztás terén

Kíváncsiak voltunk, ebben az évben körülbelül mikor lehet majd a legolcsóbban megvásárolni a magyar görögdinnye kilóját. Apáti Ferenc kérdésünkre úgy válaszolt: egy átlagos szezonban július legvégére, augusztus elejére esik a csúcsidőszak a volument tekintve, de az árak alakulásának szempontjából a kereslet-kínálat alakulása a döntő, ez pedig nagyon időjárásfüggő. 

Mivel idén eddig előrébb járunk a szezonban, azt jósolhatnánk, hogy valamivel korábban, július második felében éri el a szezon a csúcsát. De ez egyrészt csak akkor igaz, ha jelentős változás nem történik, másrészt idén a termelők valamivel több területet állítottak be augusztusi szedésre, így könnyen előfordulhat, hogy augusztusban lesz egy második szezoncsúcs. A szezon ilyen korai szakaszában ezt még nem lehet nagy biztonsággal megmondani

 – tette hozzá.

Ezt követően tájékoztatott: Magyarország az európai országok között a középmezőnyben van a dinnyefogyasztást tekintve: évek óta stabilan 10 kilogramm/fő/év mennyiséggel lehet számolni, ami évi kb. 100 ezer tonnát jelent a hazai piacon. Angliában a fejenkénti éves fogyasztás 2 kilogramm körül, Németországban 4 kiló közelében alakul, de például Görögországban 18 kiló/fő/év.

Hol terem hazánkban a legtöbb görögdinnye?

– A magyar görögdinnye tekintetében a tavalyi adatok alapján egyértelműen Békés termőtája a legmeghatározóbb: a 3000 hektár körüli országos terület egyharmada, valamivel több mint 1000 hektár itt található. A második helyen Szabolcs-Szatmár áll, de ezt inkább kelet-magyarországi régiónak nevezzük. Ezeken a tájakon a termesztésre megfelelőek a talajviszonyok, az országos szintnél jobb az öntözhetőség, és a környéken elérhető munkaerő tekintetében is jobban állnak ezek a körzetek más területeknél, bár a munkaerő évek óta itt is egyre nehezebb kérdés – fogalmazott a szakember.

Megtudtuk, hogyan választhatunk tökéletes görögdinnyét
hazai magyar gyümölcs dinnye Haon Debrecen
Megtudtuk, hogyan választhatunk tökéletes görögdinnyét
Forrás: MW-archív

Hogyan válasszunk tökéletes görögdinnyét?

Rákérdeztünk arra is, a népszerű gyümölcs vásárlásakor mire ügyeljünk, mit nézzünk meg rajta, ha ízletes, roppanós görögdinnyét szeretnénk hazavinni. – A legjobb, ha nem csak egy tényezőre figyelünk a vásárláskor. Ezek közül az egyik tényleg a hang: ha kopogtatásra a hang túl mély, akkor a dinnye túlérett, ha feszes, pengő hangja van, akkor még éretlen, a legjobb, ha közepesen mély, zengő hangot ad – ez optimális érettséget jelez. De a kopogtatásnál az a legjobb, ha egyik kézzel fogjuk a dinnyét, és a másikkal kopogtatjuk, mert ilyenkor a rezgést is figyelhetjük: ha nem megy át a rezgés, akkor a dinnye túlérett, ha nagyon kemény (azonnal jelentkező rezgés), akkor éretlen; a legjobb, ha a másik kezünk finom rezgést érzékel, de ehhez a módszerhez tapasztalat, gyakorlat szükséges. Árulkodó lehet a kocsány is, mert ha a kocsánycsonk szőrös, az éretlen dinnyére utal, ha teljesen kopasz, az érettséget jelez. Ha a kocsány alja nagyon széles, akkor a dinnye még éretlen, ha párhuzamos, akkor érett. Fontos tulajdonság még a szín, de ez mindig az adott fajtára jellemző. Itt az az általános elv, hogy a túlérett dinnyék kivilágosodnak. Érdemes még nézni a hasi foltot vagy talajfoltot, ha ez szép okkersárga, és nem világossárga, az az érettség jele.

Már nemcsak az utak melletti kisebb bódéknál, hanem a nagyobb kereskedelmi üzletláncoknál és a piacokon is megjelentek a külföldi görögdinnyék. Ha a vásárlók figyelik az akciókat, akkor már 350-400 forintért is megvásárolhatják kilogrammját a görögdinnyének, de átlagban 500 forint körül mozog, míg a piacon 700-800 forint között árulják kilóját a mézédes gyümölcsnek. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában