Elkészült az út

2024.04.25. 13:24

Bárándon az önkormányzat összefogott a gazdákkal, külterületi utat építettek – fotókkal, videóval

A pályázati támogatáshoz önerő is kellett, a gazdák segítettek. Így készülhetett el közel 7 kilométernyi külterületi út Bárándon.

Kiss Dóra

Helyszínbejárást is tartottak az elkészült külterületi úton Bárándon

Forrás: Czinege Melinda

Gazdák és politikusok gyűltek össze április 25-én a bárándi Közigazgatási Központban a Külterületi helyi közutak fejlesztése Bárándon című projekt zárórendezvényére. Kovács Miklós polgármester köszöntőjében a Vidékfejlesztési Programba benyújtott pályázat kapcsán visszaemlékezésre hívta a megjelenteket. Egészen 2021 májusáig nyúlt vissza, amikor a külterületi utak fejlesztésére megjelent a második körös felhívás. Emlékeztetett, korábban már volt sikeres pályázatuk ezen a területen, akkor közel 100 millió forintot nyert az önkormányzat. Most, a második körben is a gazdálkodók felé fordultak, hogy javaslatokat tegyenek arra, melyik utat korszerűsítsék. De itt már nem csak az ötleteket, hanem a konkrét anyagi támogatásokat is kérték.

Báránd, külterületi út, gazdák, vidékfejlesztés
Kovács Miklós, Báránd polgármestere felidézte, hogyan jutottak el az útépítésig
Forrás:  Czinege Melinda

– Amikor az önerő kérdése előtérbe került, a gazdák többsége a projekt mellé állt, közel 10 millió forintot előteremtettek, ki kevesebbel, ki többel járult hozzá – osztotta meg a polgármester, aki mindezért köszönetét fejezte ki a gazdáknak. 

Minden nehézség után mintegy 3 év alatt elkészült kevés híján 200 millió forintból a közel 7 kilométer stabilizált út a Kabai útfélen, megújulhatott két aszfaltozott sárrázó közel 80 méter hosszan, ezáltal a rekonstrukcióval érintett szakasz elkerülőkét is szolgál a Püspökladány felé tartó gazdáknak.

Kovács Miklós hangsúlyozta, szükség van ilyen beruházásokra is, hiszen egy kis önkormányzatnak nem nagyon van lehetősége a külterületi útjainak rendbetételére.

A vidékfejlesztés továbbra is elengedhetetlen

Papp Zsolt György vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, ez egy jó és remek munka volt. 

Dolgunk és feladatunk a vidék megújítása, hogy ugyanazokat a lehetőségeket tudjuk biztosítani, mint a nagyvárosban élők számára. Az elmúlt időszak számos kihívással állította szembe a hazai gazdaságot, ez rámutatott arra, hogy elsődleges feladatunk a hazai élelmiszertermelésnek, a mezőgazdaságnak a megerősítése. Ennek nemcsak a gépek, technológiák, eszközök, épületek a része, hanem minden kiszolgálónak a megerősítése, létesítése is

 – hangsúlyozta. 

Báránd, külterületi út, gazdák, vidékfejlesztés
Papp Zsolt György vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár a bárándi átadón
Forrás: Czinege Melinda

Tudatta, a Vidékfejlesztési Program két körében több mint 1700 külterületi útszakasz, mintegy 4 ezer 500 kilométer hosszan újult meg, s több mint 1500 önkormányzattal találtak partneri szövetséget az elmúlt időszakban. Mint mondta, ez azért fontos, mert a fejlesztések által jó minőségű utakon lehet eljutni a kiváló termőföldekhez.

A következő időszakról is beszélt; egyik céljuk, hogy a közös agrárpolitika stratégiai terv keretéből megjelenjenek azok a pályázati felhívások, amelyeken hónapok óta dolgoznak. 69 különböző pályázati felhívás segítségével szeretnék megújítani a hazai mezőgazságot.

Bárándon is megvan a fejlődéshez szükséges együttműködés

Bodó Sándor országgyűlési képviselő a vidékfejlesztés kapcsán elégtételről beszélt. – Elégtételt érzünk az elmúlt sok évtized után, hogy nemcsak a nagyvárosok fejlődnek, hanem azok a települések is, ahol mi élünk. Ez fontos a lelkünknek, mert látjuk, hogy mi is ugyanolyan értékes állampolgárai vagyunk ennek a nemzetnek. Másrészt látjuk azokat a gyakorlatias hasznokat, amelyek a településeken megjelennek, azok arculatát minőségében javítják – szögezte le.

Báránd, külterületi út, gazdák, vidékfejlesztés
Bodó Sándor országgyűlési képviselő méltatta a Bárándon zajló munkát
Forrás: Czinege Melinda

A külterületi utak építése kapcsán úgy fogalmazott, sok helyen megvívták a harcot, amikor felmerült a kérdés, miért szükséges külterületi utat építeni, ha belterületit is kellene csinálni. Azonban lehetőség nyílt arra, hogy mind a két területen lehetett fejleszteni. Bodó Sándor is méltatta a gazdák hozzáállását, hiszen nemcsak a bárándiak, hanem több település gazdái is beszálltak az önrész biztosításába. 

Ha ilyen összefogás van, akkor csak jó eredmény születhet. Azt javaslom, ezen az úton haladjunk tovább, hiszen ha a településen élők és a vezetők között együttműködés van, vannak eredmények

– hangsúlyozta.  

Bulcsu László, a vármegyei önkormányzat alelnöke szerint egyértelműen látszik akár Bárándon, akár a vármegye bármelyik településén, hogy az állam, a vármegye, a térség és egy település „egy hangon” van.

Báránd, külterületi út, gazdák, vidékfejlesztés
Bulcsu László, a vármegyei önkormányzat alelnöke az összefogás erejéről beszélt
Forrás: Czinege Melinda

 A vármegyei önkormányzat akár infrastrukturális fejlesztésekre irányuló, akár humán pályázatokkal a térségben minden településen jelen van, kivétel nélkül

 – húzta alá Bulcsu László.
A köszöntők után a Kabai útfélen elkészült új úton tartottak helyszínbejárást.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában