Régiségvásár

2024.03.05. 11:53

Ennyire kedvelik a debreceni régiségvásárt – összegzett a főszervező

Vasárnap megtartják a 433. vásárt.

Haon.hu

Forrás: Napló-archív

Huszonötödik évébe lép idén a debreceniek egyik kedvenc vására, a régiségvásár, ráadásul idén tartják meg majd a 450. alkalommal a népszerű rendezvényt. Máté László főszervező-rendező egy összegzést osztott meg a vásár Facebook-oldalán a korábbi vásárok helyszíneiről és az eddigi résztvevők számának átlagáról. 

Eszerint átlagosan 90 kereskedő és 800 látogató vett részt egy-egy eseményen, összesen pedig 38 970 fő kereskedő és 326 400 látogató. A Google Analytics kimutatása alapján 105 országból klikkeltek már az eseményre és 1200 településről érdeklődtek.

Nem rég hírt adtunk róla, hogy az antik kincsek kedvelőinek már nem kell sokáig várniuk, ugyanis egy rövid szünet után március 10-én, vasárnap ismét megtartják a vásárt 7 és 14 óra között a Nagyerdei Stadion mellett. Ez lesz már a 433. vásár. Ahogy azt megszokhattuk, az árusoknál ezúttal is lesznek majd antik, régi, retró tárgyak, könyvek, üvegek, porcelánok, festmények, grafikák vagy népi kerámia.

A főszervező hozzátette, a debreceni régiségvásár ötcsillagos minősítést kapott a látogatók nyilvános értékelése alapján. Az évi vásárnapok számát tekintve az ország legnagyobb régiség vására.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában