2024.02.28. 16:13
A szociális és gyermekvédelmi tevékenységekről egyeztettek Hajdúhadházon
A napokban tartotta éves szakmai tanácskozását a Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata. Az eseményen Komorné Karap Mária intézményvezető köszöntötte a tagokat, majd Szőllős László alpolgármester nyitotta meg a rendezvényt – osztotta meg közösségi oldalán Hajdúhadház önkormányzata. Az észlelő- és jelzőrendszeri tagok, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, illetve a Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda 2023. évben végzett szociális és gyermekvédelmi tevékenységüket mutatták be, majd az aktuális kérdéseket, javaslatokat, véleményeket tárgyalták meg. Az éves tanácskozás célja a településszintű jelzőrendszeri hálózat működésének minden tag részvételével elkészített írásbeli beszámolókon alapuló éves helyzetfeltárása és annak visszacsatolása a szakma és a helyi közösség számára.

Forrás: Facebook / Hajdúhadház