Látogatás

2024.01.18. 20:51

Kárpátalján járt Debrecen polgármestere – a szakképzés is szóba került

Haon.hu

Felkeresték a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola vezetését

Forrás: Papp László Facebook-oldala

Kárpátaljára látogatott Debrecen polgármestere, Papp László, melynek fő célja, hogy helyben támogassák a magyar fiatalokat a versenyképes szaktudás megszerzésében. Ebben partnerük és szövetségesük a Debreceni Szakképzési Centrum – tudatta Facebook-oldalán.

A látogatásról egy videót is közzétett, melyben elmondta, az egész napot Beregszász környékén töltötték. Két kistérségi járást kerestek fel, ahol a helyi oktatási intézményeknek intraktív táblákat, számítógépeket adományoztak Debrecen nevében.

– Emellett fontosnak tartom azt, hogy ne csak halat adjunk, hanem halászni is tanítsunk – emelte ki a polgármester. Mint elmondta, a Debreceni Szakképzési Centrum vezetőjével, Tirpák Zsolttal felkeresték a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola vezetését, hogy a Debrecenben felhalmozódott szakmai tudást, tapasztalatokat Kárpátaljára tudják vinni.

Szeretnénk egy együttműködést kialakítani annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyar fiatalok itt, Kárpátalján szerezhessék meg azt tudást, amellyel versenyképesen tudnak majd indulni az életben 

– zárta gondolatait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában