Megemlékezés

2023.11.16. 08:38

Emléktáblákat avattak és emlékfát ültettek NYíradonyban

Haon.hu

Forrás: Csiszár Antal-archív

Az 1936-os berlini olimpiai játékok könnyűsúlyú ökölvívó olimpiai bajnokának, Harangi Imre születésének 110. évfordulója alkalmából Nyíradony városa látta vendégül a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) 78. Országos Vándorgyűlését – tudatta levelében olvasónk, Csiszár Antal.

Az események az emlékhelyeken való koszorúzásokkal kezdődtek, a „Peking 2008 - Peking 2022” kiállítás megtekintésével folytatódtak, majd a nap tiszteletére a település vezetője a MOA megjelent képviselőivel, a Kölcsey Ferenc Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban tevékenykedő Harangi Imre Olimpiai Baráti Kör tagjaival, olimpikonok, olimpiabarátok közreműködésével, emléktáblát avatott a vasútállomás falán, és emléktáblával megjelölt tölgyfát ültettek az iskola előtti parkolóban.

A bajnok az 1936-os berlini olimpiát követően nagy ünnepség keretében ültette el Nyíradony főterére az „Olimpiai tölgyfája” egyik felét. Az alatta álló és „emléktáblával” megjelölt „1936-os Emlékoszlop” megkoszorúzásával zárultak a délelőtti programok.

A korábbiaktól merőben eltérő vándorgyűlés az alkalomhoz illően olimpiatörténeti, ökölvívástörténeti relikviákkal gazdagon feldíszített Móricz Zsigmond Művelődési Házban folytatódott, ahol megnyitották a néhai sportolók, sportvezetők, „Tóth Vince és dr. Moldvay István” tiszteletére készült emlékkiállítás is.

Az egyedien megjelenített „Olimpiai Himnusz” elhangzása, a város, majd a helyi tanulók olimpiai nevelését 40 éve biztosító iskola bemutatása után, a baráti kör diákjai vették át az irányítást. Vetítettképes előadásokkal jelenítették meg a nap érdekességeit, Nyíradony Város Verseny és Tömegsport Klubjának szakosztályait és az ott folyó munkát, az olimpiai baráti körüket, tevékenységüket, a 20 éves Harangi Imre Rendezvénycsarnokot, valamint a születésének 110. évfordulóját ünneplő Harangi Imre életét és munkásságát.

Ezt követően a „Hogyan hozzuk ki magunkból a legjobbat, még ha a feltételek különböznek is?” címmel Becsey András kétszeres paralimpiai úszóbajnok mesélt életéről a hallgatóságnak. Nyíradony város vendégei a vándorgyűlés zárásaként Terdik Dóra tolmácsolásában hallgatták meg az 1936-os berlini olimpiai bajnokok tiszteletére a Himnuszt, majd nagy tapssal köszönték meg az előadók, a segítők és a szervezők munkáját.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában