Látogatás

2023.10.25. 17:13

Visszalátogatott szolgálati helyére Csökmő egykori lelkésze

B.Kiss Andrea

Örömteli meglepetés érte a csökmői református gyülekezet azon tagjait, akik részt vettek az október 22-ei istentiszteleten. Kedves vendégek toppantak be a templomba: Tárnok Ferenc, a falu egykori lelkésze és az egyik fia.  

Tárnok Ferencnek épp Csökmőn vezetett át az útja ezen a vasárnapon, és úgy gondolta, ötven éves szolgálatáról méltóképpen emlékezik meg azzal, ha betér oda, ahol 1973-ban lelkészi hivatását kezdte, s ahol tizenhat évig prédikált. Szabó Gyula, jelenlegi lelkész tisztelettel fogadta és adta át a szót a vendégnek, aki meghatódva idézte fel Csökmőre kerülését, az itt töltött kezdeti éveket. Mint elmondta, ma is vallja kedves éneke igazságát, ami a régi énekeskönyvben a 274-es, az újban a 741-es számot viseli és így kezdődik: „Ki Istenének átad mindent…”, majd így végződik: „Az mindörökké Véle él.” A gyülekezet azon tagjai, akik még személyesen is ismerték a nyugalmazott lelkészt, nagy szeretettel fogadták a villámlátogatást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában