2023.10.02. 09:46
Huszonnégy kisgyermek veheti birtokba a berekböszörményi bölcsődét
A beruházás csaknem 224 millió forint uniós támogatásból valósult meg
Forrás: hbmo.hu
Átadták a bölcsődét Berekböszörményben szeptember 29-én – tudatta az önkormányzat közlésében. Az ünnepségre meghívást kapott Pajna Zoltán, Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának elnöke is, aki nem tudott jelen lenni az eseményen, azonban néhány mondattal levélben üzent a megjelent ünneplőkhöz. Ebben gratulált a beruházáshoz és örömét fejezte ki, hogy nagy igény mutatkozott bölcsődére Berekböszörményben, hiszen ez azt jelzi, szeretnek itt élni az emberek, itt tervezik a jövőjüket. Mint írta, a vármegye önkormányzata is nagy hangsúlyt fektet a jövő nemzedékére, mutatja ezt az is, hogy „A hajdú hagyományok nyomában” projekt keretében számos, ingyenes gyerekprogramot biztosít vármegyeszerte. Berekböszörményben májusban gyereknapot szerveztek, júniusban pedig a Sokszínvirág Zenekarral látogattak el az óvodásokhoz.
![](https://cdn.haon.hu/2023/10/YM_oaCTcoqCOI5Y_kpFAlIfqte0JgjAfpQiFlGxWWzI/fit/1200/492/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViZTc4YzUxODA5MzQzM2RiY2ZhZWEzMzE4NTVhMGFh.jpg)
Az átadón elhangzott, a beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, csaknem 224 millió forint uniós támogatásból valósult meg.