Honvédelem

2023.10.21. 12:40

Debrecenben és Hadházon is versenyeztek a felderítők, többek között fegyveres váltó és lövészet volt a menün – videóval

A nemzetközi tornát egy magyar csapat nyerte.

Haon.hu

A győzteseket Debrecenben díjazták

Forrás: Honvédelem.hu

Hazai sikerekkel végződött a XIII. Szent Márton Nemzetközi Felderítőverseny. A Hajdúhadházon, Debrecenben és Lillafüreden zajló háromnapos esemény során hét közép-európai ország elit alakulatai mérték össze erejüket. Október 19-én ünnepélyes záróceremónia keretében díjazták a helyezetteket, számolt be a honvédség oldala.

Mint írták, az idei kiírásban osztrák, cseh, szlovák, lengyel, román és horvát csapatok mérték össze erejüket. Kedden a hajdúhadházi lőtéren kezdődött a küzdelem, szerdán pedig Lillafüreden adhattak számot a résztvevők elméleti tudásukról és fizikai állóképességükről.

Utóbbira kiváltképp szükségük volt, hiszen a több mint 40 kilométeres, 1600 méter szintkülönbségű erdei terepverseny során többek közt sziklafalról ereszkedést és vízi átkelést kellett végrehajtaniuk; a nap vége felé közeledve pedig 2,5 tonnás autót toltak fel a Bükkben.

Az embert próbáló feladatsor teljesítését követően csütörtök reggel jó hangulatban tartották az utolsó, debreceni megmérettetést. A tabellán egymást követő alakulatokat párokba sorolták, és 6x1000 méteres fegyveres váltóversenyen döntötték el a verseny pontos sorrendjét.

Magyar, szlovák, cseh dobogó

A nemzetközi viadalt végül az MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred alakulata nyerte. A mieinknek a kiélezett finálé utolsó méterein sikerült győzedelmeskedni. A tizenkét induló gárda közül az egyik szlovák alakulat ért be másodikként, míg a csehek örülhettek a bronzéremnek.

Kreácsik Ákos alezredes, a MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred parancsnokának elmondása szerint jó hangulatban és végig a fair play jegyében zajlott a vetélkedés. Az alezredes megerősítette, hogy jövőre folytatni kívánják a versenyt.

A debreceni Kossuth laktanya sportcsarnokában megtartott díjátadó ünnepségen Hajnal István ezredes, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnokhelyettese is részt vett.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában