A város arcai pályázat

2023.10.25. 16:21

Továbbra is keresik Debrecen egyéniségeit

Haon.hu

Bárkit jelölhetnek, akit úgy érez, megérdemli, hogy az egész város megismerje

Forrás: Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.

Még november 3-ig várják A város arcai pályázatra a történeteket azokról az egyéniségekről, akiknek valamiért köszönettel tartozunk. A gyerek tánctanára, a focipálya melletti kürtöskalács árus, a jóga oktató... bárkit jelölhet, akit úgy érez, megérdemli, hogy az egész város megismerje – emlékeztetett közlésében a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.

A Debreceni Advent idején több méter magas falra kerülnek fel kivetített portréfotók azokról a debreceni vagy debreceni kötődésű emberekről, akiket a közönség jelöl. A társaság keresi a háttérben tevékenykedő, elismerésre méltó személyeket, és azokat a debreceni közösségek mögött álló embereket, akik a környezetünkben munkálkodnak, és talán nem is sejtik, milyen nagy hatással vannak az életünkre, mindennapjainkra.

– Olyan egyéniségeket keresünk, akik valamilyen módon hatottak ránk, és előre mozdították az életünket, akiken keresztül meg tudjuk élni a közösséghez tartozást, és meghatározzák azt az eseményt vagy környezetet, mely összefog minket – írták.  

Keresik a tanító nénit, a szotyi árust, a buszsofőrt, a professzort és mindenkit, aki meghatározta Önt és meghatározza a közösséget. A portréfotókat, melyek a belváros egyik épületén lesznek majd láthatóak az ünnepi hétvégék ideje alatt, Debrecen egyik legjobb portréfotósa, Jakkel Rudolf készíti az adventi eseményhez. A jelölt személyt és a hozzá kapcsolódó személyes történetet vagy indoklást a [email protected] e-mail címre vagy a www.facebook.com/debreceniadvent oldalra küldött privát üzenetben kell elküldeni november 3-áig.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában