Iskolakezdés

2023.09.01. 14:36

Biztosítottak a tanévkezdés feltételei Körösszegapátiban is

A megkérdezett diákok többsége már várta az iskola kezdését.

Vmirjáncki József

Megkezdődött a tanév Körösszegapátiban

Forrás: Vmirjáncki József

Nem is volt hosszú ez a nyári szünet – vallják többen. A településen az iskola dolgozói a nyári szünetben azon fáradoztak, hogy mire elérkezik szeptember elseje, az iskola épülete, a tantermek, az udvar megfelelő állapotban várja a diákokat.

A tankönyvek is megérkeztek időben, s ami nagyon fontos, ingyen kapja minden diák. A gyerekek napi három alkalommal étkezhetnek a napköziben szintén ingyen. A Mezősasról, Komádiból és Berekböszörményből járó tanulók szállításáról a helyi önkormányzat gondoskodik.

Nagyon sok segítséget kaptak

A képviselő-testület iskolakezdési támogatást adott a szülőknek. Az óvodások ötezer, az általános iskolások 10 ezer, a középiskolások 15 ezer és a felsőfokú iskolába járók 20 ezer forint támogatást kapnak, ezzel az összeggel a tanévkezdés anyagi terheit igyekeztek enyhíteni. Az Igazgyöngy Alapítvány minden elsősnek táskát, tanszercsomagot adott. A hátrányos helyzetű tanulók ingyenes tanszercsomagot kapnak.

Pintye Edit iskolavezető a tanévnyitó ünnepségen elmondta, a nyári szünet igazán tartalmas volt a tanulók számára. Az iskola több programot is biztosított a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltésére. Pihenhettek, sok szép helyet bejárhattak. A kirándulások, a táborozás költségeiért a tanulóknak nem kellett fizetni.

Az iskola vezetője azt is elmondta, hogy iskolában a szakos ellátottság százszázalékos, így a munka megkezdődhet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában