2023.08.20. 12:58
Katonákat tüntettek ki és léptettek elő a Bocskai-dandár augusztus 20-i ünnepségén
Forrás: Csernai Tamás törzsőrmester / bocskaidandar.hu
Ünnepi állománygyűlésen tisztelegtek az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár katonái állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából, számolt be a dandár hivatalos honlapja.
Tisztelgünk a magyar történelem neves és ismeretlen hősei előtt, akik nagy tettekkel vagy éppen hétköznapi, de hűséges, kitartó munkával járultak hozzá hazánk, nemzetünk fennmaradásához és jólétéhez
- kezdte ünnepi beszédét Nagy Péter hadnagy a debreceni Kossuth laktanyában. A fiatal tiszt Szent István érdemeit, valamint a magyarságért, az országért tett cselekedeteit hangsúlyozta. Beszédében felidézte azokat a történelmi eseményeket és időszakokat, amelyek az évszázadok során alakították és meghatározták az ünnepet. Ünnepi gondolatait Kossuth Lajos szavaival zárta: „A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.”
Az ünnepségen Legoza Bálint ezredes, a Bocskai-dandár parancsnoka elismeréseket és előléptetéseket adott át.