2023.08.06. 13:32
Titokzatos boszorkányvallás tagja a debreceni pszichológus
A világszerte ismert természetvallás, a wicca korántsem a seprűn repülésről szól – vallja Saáry Lilla.

Forrás: illusztráció / Shutterstock
Fotó: Malivan_Iuliia
Varázsigék, rituálék és rizslabirintus: míg a boszorkányságot sokan csak az esti mesékből ismerik, a vallástudományok ismerői körülbelül hetven évvel ezelőtt találkozhattak először a wicca elnevezésű misztériumvallással. A szervezet a közeljövőben Debrecenben is bemutatkozik. Ha valakinek szimpatikus a közösség, az jelentkezhet a tanulókörbe; és aki az egyéves tanulás után szívesen mélyítené tovább a tudását, illetve a többiek is szívesen befogadják őt, avatott tagjává válhat a titokzatos közösségnek. A részletekről a szeptemberben megrendezendő alkalom szervezője, Saáry Lilla beszélt nemrég a Haonnak.
A debreceni nő tizenkét évvel ezelőtt találkozott először a wicca közösségével, de mivel csak felnőtteket fogadnak be maguk közé, éveket kellett várnia, hogy teljes értékű – ahogyan ők nevezik – avatott taggá válhasson. Lilla ma az egyesült királyságbeli CICS terapeutaképzését végzi, és úgy érzi, azzal, hogy rátalált korunk legismertebb misztériumvallására, teljesebb életet élhet.
A wicca rengeteg titokzatos és titkos mágiát, csak a belső körökben megismerhető rituálét kínál, mely a 21. század hétköznapjaiban is működik, és ami még érdekesebbé teszi a boszorkánykultuszt.
Istenek gyermekei
– Az egyház tagjai egy istennőt és egy férfi istent imádnak, megtartjuk az év nyolc nagy ünnepét, mindegyiket saját szertartásainkkal – mondta hozzátéve, hogy a wicca, hasonlóan más pogány vallásokhoz, nem vár el kizárólagosságot a tagoktól, azaz emellett más hitük is lehet – feltéve, hogy az is megengedő más vallásokkal szemben.

Forrás: Saáry Lilla-archív
Az okkult tudást birtokló és használó boszorkánygyülekezet gyökerei nem is olyan régre nyúlnak vissza, mint azt elsőre gondolnánk. Alapítója Gerald B. Gardner. Brit születésű wicca-főpap, író, amatőr antropológus és régész. A wiccák meggyőződése, hogy a mágia segítségével nemcsak jobbá tehetjük az életünket, de spirituális fejlődésünk során is támaszkodhatunk rá. A tradicionális wicca közösséghez tartozás előnye, hogy az ember nála tapasztaltabbaktól tanulhat, hozzáfér a közösség tudásanyagához. A wicca tagjai spirituális családként gondolnak magukra, akik az istenek gyermekei.
Lilla, ahogyan a társai is, azt mondja a misztériumavatásról és az azóta történtekről, hogy nehéz leírni, amit akkor és azóta átélt, így azt javasolja, szeptember 16-án érdemes ellátogatni a közösség debreceni bemutatkozó eseményére, ahol varázsigéket még nem, de fontos információkat és érdekességeket bőven hallhatunk a 21. századi boszorkányokról, és a közösség tagjaival is ismerkedhetünk.