Honvédelem

2023.07.25. 10:27

Elköszöntek Debrecenben a Koszovóba tartó bocskais katonáktól

A váltás magját a 39-es zászlóalj katonái alkotják.

Haon.hu

Forrás: honvedelem.hu / Kormány Gábor

„Továbbra is ambicionáljuk katonai szerepvállalásunkat a nyugat-balkáni régióban” – mondta Hajnal István ezredes, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnokhelyettese július 21-én, pénteken az MH KFOR Kontingens 29. váltásának elköszönő ünnepségén, Debrecenben.

A váltás hat hónapig fog szolgálatot teljesíteni a műveleti területen, ahol fegyelmezetten és magas színvonalon kell feladataikat végrehajtaniuk

 – fogalmazott Hajnal István ezredes a Kossuth-laktanya alakulóterén tartott ünnepségen, ahol az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár honlapja szerint többek között arról is beszélt, hogy Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában magyar katonák is szavatolják a békét, feladatteljesítésükben pedig a kötelességtudat, hazaszeret, béketámogatás játssza a legnagyobb szerepet. A felsorakozott, mintegy négyszáz főből álló váltás előtt az MH Szárazföldi Parancsnokság képviseletében méltatta Kajári Ferenc vezérőrnagyot, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettesét, aki tavaly ősszel tért vissza a mérföldkőnek számító külszolgálatából, amelynek keretében a koszovói békefenntartó misszió történetében első magyarként irányította a KFOR (Kosovo Force) erőket. „A NATO-misszió tagjainak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a gyakran változó biztonsági környezethez, és tevékenyen részt kell vállalniuk abban, hogy az esetleges katonai konfliktusok és következményeik ne érjék el Magyarország határait” – tette hozzá.

Legoza Bálint ezredes, a Koszovóba szeptemberben kitelepülő állomány gerincét képező Bocskai-dandár parancsnoka beszédében alapvetően a felkészülést és felkészítést méltatta.

A dandárparancsnok azt kérte a katonáktól, hogy „hatékonyan, ügyesen” hajtsák végre a féléves külhoni szolgálatot.

Az MH KFOR Kontingens 29. váltásának magját a dandár 39. lövészzászlóaljának katonái alkotják, kiegészülve más katonai szervezetektől érkező szakállománnyal, valamint önkéntes területvédelmi és műveleti tartalékosokkal. Az eseményen elhangzott: a béketámogató feladatok jelentős szerepet játszanak az alakulat életében, katonái ugyanis 1999 óta a világ számos térségében teljesítettek missziós szolgálatot, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) parancsnoksága alatt működő koszovói nemzetközi békefenntartó haderő kötelékében huszonhárom éve vannak jelen.
Az elköszönő ünnepségen Székely Attila százados, a kontingens református tábori lelkésze rövid beszédet mondott és lelkészi áldást osztott, majd a kontingens parancsnoka, Hetényi Botond őrnagy a díszmenettel zárult eseményen jelentette: a rá bízott egység felkészült a koszovói feladatok átvételére.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, függetlenségét a világ 193 országa közül eddig 101 ismerte el. A polgárháborús helyzet és fegyveres konfliktus felszámolására létrehozott KFOR 1999-ben kezdte meg működését Koszovóban, műveleti területéről az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozott. A KFOR elsődleges feladata a válságkezelési és békefenntartó tevékenységgel összhangban a biztonság és a rend, valamint mozgásszabadság fenntartása.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában