Fotókkal

2023.07.15. 17:37

Házi portéka és jótékonysági ügy – szombaton a debreceni Egyháztáji vásár adománystandjai várták a vásárlókat

Bucsi Bernadett

Forrás: Kiss Annamarie

Ízletes termelői mézek, szörpök és lekvárok, ruhák, sütemények és könyvek, házi szalonna és kolbász – ez várta azt, aki július 15-én, szombaton betért az Egyháztáji vásárba, a Nagytemplomi Gyülekezeti Központ Leány utcai udvarába.

A vásár nem csak a termelő finomságoknak nyitott immár teret, egy új, támogató céllal is gazdagodottaz esemény. A helyszínen ugyanis jótékonysági adománystandot is felállítottak a szervezők, az ott megvásárolt termékek után befolyt pénzadományból pedig fogyatékos emberek lakhatását támogatják.

A jótékonysági standnál ottjártunkkor éppen a református felekezet önkéntesei szelték a süteményeket, amelyeket eladásra szántak. Itt elegyedtünk szóba Salánki Sándornéval. Elmondta, hogy mindannyian szeretettel készültek a vásárra. – Az adománygyűjtéssel az Immánuel Otthonban létesülő konyharész megépüléséhez segíthetünk – mondta el. Az asszony szeretettel ír egyházi verseket Isten kegyelméből, és a már megjelent füzeteit most felajánlotta az adománygyűjtés javára.

Salánki Sándorné a verses füzeteivel
Salánki Sándorné a verses füzeteivel
Forrás: Kiss Annamarie

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában