Pedagógussztrájk, avagy mások érdekében megbénítani az országot?

Tizenhat nagyvárosban országos akciót szervezett a noÁr Mozgalom, a Tanítanék mozgalom és az Egységes Diákfront (EDF) június elsejére a pedagógusok nevében.

A debreceni demonstráció békés volt, leszámítva, hogy a Kossuth tértől a Hunyadi utcán, az Egyetem sugárúton keresztül a Debrecen Egyetem főépületéig tartó felvonulás közben két forgalmi sávot lefoglalva, hangos kiabálás, dobpergés közepette akadályozták a haladást.

Kassai Adél, 11-edikes gimnazista, az EDF tagja – mobiltelefonból felolvasott – beszédében azt kifogásolta, hogy az őt körülvevő diákok körében egyre nagyobb az érdektelenség, egyre kevésbé gondolkodnak önállóan. Ezt persze azzal indokolta, hogy a tantervnek nem része a vitakultúra fejlesztése.

Olajos Vajk személyében megjelent a Momentum is, akiknek – mint azt hivatalos oldalukon hirdetik – „politikusaik és aktivistáik országszerte szervezték és részt vettek a tüntetéseken”. Ugyan saját erőből egy tucat embert nem tudnának utcára vinni, de tüntetéseken készült fotókon legalább úgy mutat, mintha szimpatizánsaik százai vonultak volna az utcára. Az ellenzéki párt jellemzően bármit megtesz, hogy kormányellenes hangulatot generáljon.

Cél a rendbontás

Donáth Anna például saját publicisztikájában beszél arról, hogy visszavonatná a státusztörvénynek nevezett köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvényt. Igaz, magát a törvényt nemhogy el sem fogadták, még nem is terjesztették a Parlament elé. A magát sokkal inkább európai, mint magyar politikusnak tartó képviselő a napokban bejelentette: személyesen kéri Brüsszelben, kössék a hazánknak szánt EU-s forrásokat az oktatás reformjához. Ez mennyire nemzeti érdek?

Az egyik főszervező, a noÁr szerint bezzeg „Romániában a pedagógusok 90 százaléka sztrájkol, ezzel megbénítva az országot, és döntési helyzetbe kényszeríteni a kormányt”. Ez lenne a terv, megbénítani az országot? Molnár Áron aktivistának, a baloldali mozgalom elindítójának célja saját bevallása szerint a rendszer megbuktatása, jelenleg a pedagógusok felkarolásának ürügyén.

Azt az álszent elvet hangoztatva, miszerint „a közoktatás javítása a cél a diákok jövője érdekében”, valójában éppen az oktatást lehetetlenítik el, sztrájkra hergelve és tüntetésre buzdítva a tanárokat és ami még rosszabb, a kiskorú diákokat is.

Mennyire jogos az ökölrázás?

A tiltakozók többsége továbbra sem veszi figyelembe azt a tényt, hogy soha nem történt még ilyen széles körű, kormányszintű szakmai és társadalmi egyeztetés az érintettekkel, mint a köznevelés esetében. Nem a baloldali, egyes csoportokat önkényesen felkaroló szervezetekkel, hanem a valódi érintettekkel: a pedagóguskarral, a szülőkkel, a diákparlamenttel.

A köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvény tervezetében a tanárok éves szabadságát a korábbi 46-ról 50 napra emelnék, emellett az életkor és szolgálati idő helyett teljesítmény alapú bérezést állapítanának meg. A nevelési-oktatással lekötött munkaidőt a legtöbb pedagógus esetében 22-26 órában állapították meg, a maradék – tehát a heti 40 órás munkaidőt kitöltő – órákat adminisztrációs tevékenységre, például feladatlapok összeállítására, dolgozatjavításra fordíthatják. A törvénytervezet továbbá pontosítja a többlettanításra, tehát a túlórákra, munkaidőn felüli helyettesítésekre vonatkozó szabályozást és díjazást is. Csökkentenék a tanárok terheit is a kötelező tanórák redukálásával, valamint a lemondási időt a korábban tervezett hat hónapról háromra csökkentenék az év közben felmondó tanárok esetében.

Azt is érdemes megjegyezni, habár a technológiai fejlődésnek és a Mesterséges Intelligencia előretörésének következményeként a tanári hivatás alapvetően veszélybe kerülhet, hiszen a tudáshoz a digitális eszközöknek köszönhetően egyre könnyebb hozzáférni, nem beszélve a járványhelyzet alatt hatékonnyá vált távoktatásról. Ennek ellenére a Belügyminisztérium egyértelművé tette, a tanárokat meg kell becsülni.

A pénz beszél?

Az egyik leginkább kritizált pontja a tervezetnek, miszerint a munkáltató hozzáférhet a tanárok munkahelyi laptopjához és mobiltelefonjához. Érdemes megjegyezni, valamennyi digitális eszközt használó munkakörben bevett szokás, hogy a munkavállaló felettese ellenőrizheti a céges eszközöket, ráadásul a tanári hivatásban eddig is ellenőrizhető volt a pedagógus tevékenysége az írásos dokumentációkon keresztül.

Na és persze maga a bérkérdés is lényeges pontja a tiltakozásoknak. Nyilván mindenkinek jól jön a több fizetés. Rendőr, tűzoltó, mentő, tanár, pénztáros egyformán szembesül azzal, hogy már a hagyma ára is az egekben van. Minden dolgozó magyar ember megérdemli, hogy boldoguljon, és kicsit mindenkinek nehéz ezekben a viszontagságos időkben.

De mégis, valóban rosszabb a pedagógusok sorsa bármelyik munkavállalóénál?

Tehát, amikor az Egyetem sugárúton „Egyek vagy tanár legyek?” feliratú táblát az égbe tartva vonul a tüntető, nyugodtan nevezhetjük drámai túlzásnak. Mert azért ez még nem rabszolgasors.

Mégis, a június elsejei debreceni tüntetésen helyi elitiskolák tanárai, korábbi igazgatói is részt vettek. Olyanok, akiknek egyáltalán nem kell szégyenkeznie a fizetése miatt.

Ez nevelés lenne?

Látni kell azt is, hogy ennek ellenére az egyeztetés folyamatos, nyilván a döntéshozóknak sem érdeke, hogy az ország tanárok nélkül maradjon. Azonban megoldás-e az, hogy valódi párbeszéd helyett megbénítjuk az oktatást, és az utcára hívjuk tüntetni a kiskorúakat a „diákok jövője érdekében”?  Helyes-e hogy a könnyen befolyásolható diákoknak kell képviselniük a tanítóikat, miközben nincsenek tisztában azzal, miért is tüntetnek? Normális-e, hogy Pankotai Lilik az érettségire való felkészülés helyett megafonnal ordítanak a rendőrök arcába? Egyáltalán elfogadható-e, hogy tinédzserként teljesen természetes a számukra, hogy mindent megtehetnek?

Aztán, ha a békés tüntetés rendbontásba torkollik – mint a a fővárosi demonstráció esetén –, és a rendőrök feloszlatják a vascsavarral és egyéb tárgyakkal rájuk támadó, őket sértegető agresszív tömeget, „gyermekbántalmazásról” beszélnek.

Ezek az agitátorok, akik megbénítanák az országot, fiatalkorúakat használnak pajzsként, „a gyermekek jövőjéért” szándékosan bomlasztják a rendet.
HBN